Băsescu az EU-büdzséről: a 100 milliárdos csökkenés a biztos

A megállapodás nélkül véget ért EU-csúcs után Traian Băsescu államfő péntek este Brüsszelben kijelentette, az már bizonyos, hogy 100 milliárd euróval csökken az EU 2014-2020-ra tervezett büdzséje az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest.

„Elértünk az Európai Tanács ülésének a feléhez. Az első felét tartottuk most, folytatjuk 2013 első hónapjaiban, remélhetőleg január-februárban” – mondta a csúcstalálkozó végén tartott sajtótájékoztatón. Értékelése szerint nem készült ugyan el az EU 2014-2020-as költségvetése, „határozott előrelépések” történtek az EU kormány- és államfőinek egyezkedésein.base1

Băsescu meglátásban míg egyes országok számára a hozzájárulási szint, mások számára a kohéziós alap és a közös agrárpolitika költségvetése a fontos. „A nettó hozzájárulók és a nettó haszonélvezők közötti látszólagos ellentmondásról van szó” – magyarázta.base2

Tájékoztatása szerint a különböző hozzájáruló államok javaslatai 50 milliárd és 200 milliárd eurós büdzsé-csökkentésről szóltak. Az eddigi egyezkedéseken sikerült megoldást találni egy 70 milliárdos csökkentésre, és a következő csúcstalálkozóig meg kell találni módját további 30 milliárd euró lefaragásának.

Kimaradt?