Miért ment ki tüntetni negyedmillió berlini hétvégén?

Nem a menekültek ellen vagy mellett, hanem a transzatlanti kereskedelmi egyezmény és a kanadaiakkal kötött uniós szabadkereskedelmi egyezmény miatt tüntettek a németek.

A szervezők szerint mintegy 250 ezer, a rendőrség szerint 100-150 ember vonult fel szombaton Berlinben, hogy tiltakozzék az Egyesült Államok és az Európai Unió között tárgyalási szakaszban lévő Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP), valamint a Kanada és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ellen. A TTIP-ről bővebben itt olvashat

A szervezők szerint hosszú évek után ez volt a legnagyobb méretű tüntetés a német fővárosban, a felvonulók társadalmi és környezetvédő szervezetek, szakszervezetek, fogyasztóvédelmi szervezetek felhívására vonultak az utcákra.

A TTIP ellenzői főleg azzal érvelnek, hogy ez a szerződés túlságosan nagy hatalmat biztosít majd a multinacionális cégeknek a fogyasztók és az alkalmazottak rovására. A tüntetés szónokai is hangoztatták ezt a szempontot, kifejtve, hogy ez a szerződés gyengítheti az európai normákat, ronthatja az ökológiai és szociális szabványokat. A menetben olyan feliratokat tartottak a magasba, amelyek a szociális állam, a környezet védelme és a demokrácia mellett foglaltak állást. "A TTIP rabszolgákká változtat minket" - volt olvasható az egyik transzparensen.

Az elemzők egy része ugyanakkor azt tartja: az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás olyan átfogó egyezmény, amely elfogadása esetén alapvetően fogja átalakítani a gazdasági kapcsolatokat, létrehozva a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét.

Kimaradt?