Az észak-erdélyi autópályát akarják a vállalkozók, nem magyarázatokat

Lemondásra szólította fel kedden az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezetőségét a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége, mert még mindig nem készült el az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti 60 kilométeres szakasza, és a munkálatok a többi szakaszon is szünetelnek.

Tiltakozásukat a Romániai Munkáltatók Országos Szövetsége (UNPR) is támogatja. A felszólítást napokon belül eljuttatják a miniszterelnöknek és a szállítási minisztériumnak, kérve, hogy ha a CNADNR vezetői önszántukból nem mondanak le, akkor váltsák le őket, helyükre pedig nevezzenek ki tenni akaró embereket.

A vállalkozók ugyanakkor vegyesbizottság létrehozását is javasolják a képviselőik, a CNADNR és a szállítási minisztérium részvételével, mert – mint mondták –, nem a pénz hiányzik az autópálya elkészítéséhez, hanem az ész.

Romok a felüljáró helyett

Mindezt a vállalkozói szövetség vezetői az autópálya Hegyközcsatár és Szalárd közötti nyomvonalán tartott sajtótájékoztatójukon tárták nyilvánosság elé kedden. Ott, ahol évek óta a két községet összekötő út feletti felüljárónak kellene lennie, most egy romhalmaz áll.

Mint Vitályos Barna, Csatár polgármester elmondta, a két községet összekötő út aszfaltozásával is leálltak, hiszen a nehézgépek tönkretennék a munka eredményét, ugyanakkor az út fontos lenne Csatár községnek, mivel az onnan hét kilométerre lévő Szalárdól gyorsan kiérnének hozzájuk a tűzoltók vagy a mentők.

A félbemaradt felüljárónál egyébként 2014 szeptemberében kellett volna folytatni a munkát, mondta Vasile Fonoage, a vállalkozói szövetség alelnöke. Az útszakaszt 2016 végére kellett volna befejezni, de ott egy kapavágás sem történt. Contantin Jurcă, a szövetség első alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy már egy 50-70 kilométeres szakasz elkészítése is sokat jelentene a turizmusban és a szállításban egyaránt a vállalkozók számára. Ezt megerősítette később Gheroge Silaghi, a Rozoti fuvarozó cég képviselője, aki elmondta, az észak-erdélyi autópálya megépítésével a jelenleg 10-12 óra helyett 6-7 óra alatt tudnák megtenni például a Nagyvárad–Bukarest távot.

Ioan Lucian, az UNPR elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a turisztikai vállalkozásoknak 60 százalékos veszteséget jelent az autópálya és a megfelelő utak hiánya. Hangsúlyozta: az autópálya mentén több megyében is felhívják majd a figyelmet a megszegett ígéretekre, a következő megmozdulást a Kolozs megyei Gyalunál tervezik.

Tizenkét éve épül

Mint ismert, a CNADNR vezérigazgatója nemrégiben jelentette be, hogy már az idén újrakezdődhet a munka az észak-erdélyi autópálya magyar-román államhatár mellett épülő szakaszán. Eszerint az építőtelepet legkésőbb 2016-ban újra megnyitják az államhatár romániai oldalán fekvő Bors és Berettyószéplak közötti 60 kilométeres szakaszon. Itt az amerikai Bechtel társaság a pályaépítési munkálatok mintegy 50 százalékát végezte el, mielőtt a társasággal a kormány felbontotta a szerződést.

Az útügyi társaság áprilisban hirdette ki a pályaszakasz befejezésére kiírt pályázat győztesét. Narcis Neaga elmondása szerint a győztes román-spanyol konzorcium azért nem kezdhette el eddig a munkát, mert olyan műszaki tervet mutatott be, amely nem felelt meg teljes mértékben a követelményeknek. Ezért a hatóság a műszaki terv kijavítását kérte.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu és Aranyosgyéres között, a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.

Kapcsolódók

Kimaradt?