Nemrég adták át, máris lezárják a Nagyszeben-Szászváros autópályaszakaszt

Hétfőtől kezdődően lezárják a tíz hónapja felavatott autópályaszakaszt Nagyszeben és Szászváros között: a román autópálya-társaság (CNADNR) a javítási munkálatok időtartamát mintegy másfél hónapra becsüli kedvező időjárási feltételek mellett.

Ezen az útszakaszon található a legnagyobb (egy kilométer hosszú, húsz emeletnyi mélység felett átívelő) romániai völgyhíd, amelynek környezetében hatalmas földmennyiséget mozgattak meg a terep előkészítése során. Az útburkolaton ott már az avatás után két hónappal repedések jelentek meg, amelyeket eddig részleges forgalomkorlátozások mellett aszfaltozással próbáltak eltüntetni. A völgyhídra vezető pályaszakaszok térségében, ahol megrepedt a burkolat, az avatás óta folyamatosan munkagépeket lehetett látni a ledózerolt domboldalakon.

A román sajtóban az utóbbi hónapokban több szakértő is úgy vélekedett: a repedéseket az alapozás megcsúszása okozza, és aggodalmukat fejezték ki, hogy a földcsuszamlás akár a völgyhíd tartószerkezetét, és így a közlekedés biztonságát is veszélyeztetheti.

A CNADNR csütörtöki közleménye szerint a megrendelő és a kivitelező szakemberei egybehangzóan megállapították: nem földcsuszamlásról, hanem az alapozásnál használt anyagok megroskadásáról van szó, amiért a kivitelezőt terheli a felelősség, a garanciális javításokat pedig a kivitelező saját költségén végzi majd el.

A Nagyszeben és Szászváros közötti gyorsforgalmi utat tavaly novemberben, két nappal az elnökválasztás előtt nyitották meg a forgalom előtt a megmérettetésen induló Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében, anélkül, hogy a munkálatot a CNADNR hivatalosan átvette volna a kivitelezőtől.

A javítások idejére az autópálya forgalmát egy 12 kilométeres szakaszon a régi DN1-es országútra terelik.

Kapcsolódók

Kimaradt?