Népszavazás lesz a mentőcsomagról a görögöknél

A görög miniszterelnök népszavazást ír ki július 5-re a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról. Alekszisz Ciprasz péntek éjjel, a görög kormány éjszakába nyúló rendkívüli ülése után jelentette be a referendumot.

"Partnereink ultimátumszerűen felszólítottak minket, hogy még több elviselhetetlen takarékossági terhet fogadjunk el, amelyek azonban csak a gazdaság további zsugorodását idéznék elő" - hangoztatta Ciprasz. "Ezek a javaslatok, amelyek világosan megsértik az európai szabályokat és a munkához, az egyenlőséghez és a méltósághoz való alapvető jogokat, azt mutatják, hogy az egyes partnerek és intézmények célja nem a minden fél számára életképes megegyezés volt, hanem feltehetően egy egész nép megalázása" - jelentette ki Ciprasz a nemzethez intézett televíziós beszédében, alig néhány órával az után, hogy visszatért Brüsszelből, ahol nem megfelelőnek nevezve visszautasította a javasolt intézkedéseket. 

"Zsarolással ránk akarnak kényszeríteni egy se vége se hossza megszorító programot, amely elmélyíti a társadalmi egyenlőtlenséget, szétzilálja a munkaerőpiacot, megkurtítja a nyugdíjakat, növeli az élelmiszerek forgalmi adóját és nem ad távlatot arra, hogy ismét a saját lábunkra álljunk" - hangoztatta Ciprasz. Felszólította a görögöket, hogy hazafias és önérzetes döntést hozzanak, méltó módon a büszke görögök dicsőséges történelméhez. Történelmi felelősség a döntés, amelytől az ország és a jövő nemzedékeinek a sorsa függ - mondta. 

A miniszterelnök közölte, a görög parlament szombaton összeül, hogy jóváhagyja a népszavazást. Ciprasz jelezte, hogy a népszavazás miatt kérni fogja a hitelezőktől, hogy néhány nappal hosszabbítsák meg a június 30-án lejáró támogatási csomagot. A görög kormány szóvivője közölte, hogy a miniszterelnök éjjel beszélt telefonon Mario Draghival, az Európai Központi Bank igazgatójával, aki megértőnek mutatkozott a tervezett referendummal kapcsolatban. 

Szombat az utolsó esély

A görög kormány az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek szombati tanácskozása miatt tartott rendkívüli ülést péntek este. A pénzügyminiszterek szombat délután tesznek még egy utolsó kísérletet arra, hogy megállapodjanak Görögországgal a reform- és takarékossági csomagról, és megmentsék az államcsődtől, miután Alekszisz Ciprasz a pénteki nap folyamán újabb megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia köztársasági elnökkel.

Martin Jäger, a német pénzügyminisztérium szóvivője pénteken felszólította Görögországot, hogy fogadja el a hitelezőket képviselő három nemzetközi intézmény - a brüsszeli Európai Bizottság, a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank és az amerikai dominanciájú Nemzetközi Valutaalap (IMF) - megoldási javaslatait.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóján péntek hajnalban Angela Merkel döntő fontosságúnak nevezte az eurózóna pénzügyminisztereinek szombati tanácskozását, ahol - mint mondta - minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy sikerüljön megállapodni Görögországgal.

„Minden görög nemmel fog szavazni”

A görög kormány két tagja péntek éjjel arra buzdította a görögöket, hogy nemmel szavazzanak. Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi kijelentette: "A nép válasza hangos nem lesz. Minden görög nemmel fog szavazni".

Nikosz Pappasz államminiszter szintén úgy nyilatkozott, hogy a nép szavazata elutasító lesz. A Sziriza kormányzó párt parlamenti frakciójának szóvivője felszólította a választókat, hogy utasítsák el a hitelezők ultimátumát. Nikosz Filisz kijelentette: "Igent mondunk a kormány javaslatára, és nemet a hitelezők ultimátumára".

Antonisz Szamarasz korábbi kormányfő, az ellenzéki konzervatív Új Demokrácia vezetője bírálta Cipraszt, mivel a referendummal szembeállítja Görögországot Európával. Úgy ítélte meg, a népszavazás igazi tétje az, hogy a görögök igent vagy nemet mondanak-e Európára. A szintén ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) lemondásra szólította fel Ciprasz kormányfőt, és új választások kiírását követelte.

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter ott lesz az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácskozásán - jelentette be éjjel szóvivője. A bankok hétfőn szokás szerint kinyitnak, és nem lesz semmiféle korlátozó intézkedés - közölte péntek éjjel a belügyminiszter egyik helyettese.

Kapcsolódók

Kimaradt?