Romániában gyárthatják az új Fordot

A Ford  Craiovában gyártaná az új modellt, itt jelenleg a BMax compact modell sorozatgyártása folyik.

A Ford amerikai autógyár jelenleg vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az EcoSport SUV gyártását 2017-től kezdődően, Romániában indítsa el. A Fordnak van egy autógyára Craiovában, Délkelet-Romániában, ahol jelenleg a BMax compact modell sorozatgyártása folyik. 

„Egyelőre egy szándékról és egy lehetőségről beszélünk, amely szerint a Ford egy második modellt is gyártana Craiovában, az EcoSport SUV-ot. A termelés 2017 második felében kezdődhetne" – idézte a Hotnews.ro Ovidiu Cioroianut, a Ford egyik szakszervezeti vezetőjét. Cioroianu hozzátette, hogy a Ford döntése minden bizonnyal a gyártással összefüggő számos körülmény mérlegelését követően, néhány hónap múlva születhet meg. 

A Ford képviselői hétfőn, március 23- án találkoztak a román miniszterelnökkel, Victor Pontával, de a megbeszélésről a kormány képviselői semmilyen tájékoztatást nem tettek közzé. Az autógyártó cég a román média szerint bizonyára azt kéri a kormánytól, hogy fejlessze a térség infrastruktúráját, sőt esetleg azt is, hogy adjon friss állami támogatást az új modell gyártásának előkészítéséhez.

A Ford 2007-ben vette át a craiovai gyárat 57 millió euróért. Az amerikai csoport eredetileg azt az ígéretet tette, hogy 2011 végéig a gyártást évi 250,000 darabra futtatja fel. Ennek a célnak az eléréséhez a cég 37 millió euró állami támogatást kapott a román kormánytól. A későbbiekben a Ford kérésére az állam tudomásul vette, hogy az évi előirányzat 2012 végére 60,000 darab gépkocsival csökken, azonban ez a célkitűzés sem valósult meg.

A 2014 - es évben a Ford 53,000 BMax autót gyártott Craiovában, mivel a modell európai eladásai alacsony szinten maradtak. Az üzemben EcoBoost motorok is készülnek. Az EcoSport SUV, amelyet a Ford jelenleg Indiában gyárt, nagyobb szériában készül majd, mint a BMax, mivel az amerikai társaság növelni akarja a SUV eladásait Európában. 

Kimaradt?