Jövőre tovább zuhan a görög gazdaság

Sötétebb általános képest fest a jövő évi gazdasági kilátásokról a szerdán a parlament elé terjesztett, módosított görög költségvetési tervezet a nemzetközi hitelezők által kívánt további megszorító intézkedések miatt.

Az új költségvetés azzal számol, hogy a hazai össztermék (GDP) 2013-ban 4,5 százalékkal csökken az október elején ismertetett tervezetben szereplő 3,8 százalék helyett. Az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank hitelezői hármasa a további hitelfolyósítás fejében 9 milliárd eurós költségvetési megszorítást vár ugyanis el a görög kormány által korábban előirányzott 7,8 milliárd helyett. A gazdaság az idén várhatóan 6,5 százalékkal zsugorodik.1031 g

 A korábban számítottnál mélyebb jövő évi recesszió azt is jelenti, hogy a GDP-arányos államháztartási deficit legfeljebb 5,2 százalékra csökken az idén várható 6,7-7 százalékról, míg a korábbi tervezet 4,2 százalékot irányzott elő. Ugyanígy a költségvetés elsődleges - kamatfizetés nélkül számított - aktívuma a GDP 1,1 százaléka helyett csak 0,4 százaléka lesz. A parlament jövő héten szavaz a költségvetésről, de szerdán szűk többséggel jóváhagyta a privatizációs törvény főbb pontjait. A magánosítás felgyorsítása szintén szerepel a hitelezői trojka feltételei között.

A görög gazdaság ötödik éve van recesszióban, aminek következtében a munkanélküliség meghaladja a 25 százalékot és az üzleti csődök száma rekordot döntött. A segélyprogramok fejében követelt megszorító intézkedések elmélyítették a recessziót és a befizetések csökkenése miatt a kormánynak egyre többet kellett költenie a szociális biztonsági rendszerekre. A két legnagyobb görög szakszervezet a költségvetési szavazás időpontjához időzítve november 6-tól 48 órás általános sztrájkot hirdetett a megszorító intézkedések elleni tiltakozásul.

A hitelezőkkel való megállapodás előfeltétele a második, 130 milliárd eurós mentőcsomag 31,5 milliárd eurós részlete folyósításának. E nélkül a görög állam még novemberben fizetésképtelenné válna. {loadposition emnp}

Kimaradt?