Verseny helyett életszerű vállalkozásoké a jövő a kistelepüléseken

Együtt Siklódért! címmel tartottak szakmai konferenciát a település jövőjéről szombaton a helyi kultúrotthonban. A rendezvényt Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezte, partnerségben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal és Etéd Község Önkormányzatával.

sogorkulturban resize

„Azért hívtuk össze a Siklódért tenni akaró embereket, helyieket, elszármazottakat és magyarországiakat, mert ez a kis falu még őrzi a hagyományait, az épített örökségét. Bár sokat változott az idők során, még nem rombolták szét mindazt, ami az ősöket, a múltat idézi"– nyitotta meg Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a találkozót.

A szakmai értekezést Szőcs Endre, a Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója indította el, aki kulturális szempontból közelítette meg Siklód település fenntarthatóságának kérdését. Véleménye szerint Hargita megyében az udvarhelyszéki községeket inkább fenyegeti az elnéptelenedés veszélye, mint Gyergyó-, vagy Csíkszék településeit, itt ugyanis nagyobb a kivándorlás. Az igazgató ismertette a Forrásközpont aktuális pogramjait és felajánlotta az intézmény segítségét a helyi kulturális kezdeményezések támogatásában.

sogorkolumban resize

Kolumbán Gábor főiskolai tanár és bivalyosgazda előadásában a közösség szerepét hangsúlyozta. Az egykori politikus saját tapasztalatait osztotta meg arról, hogyan sikerült betelepülnie Énlakára és a település fellendítésében hogyan vállalt feladatot.

„Egy település életében nagyon fontos, hogy legyenek tenniakaró emberek, legyen aktív közösség és ez a közösség tudjon a környezetével bánni. Tudnunk kell, hogy a rendelkezésre álló erőforrások végesek és ennek a tudata erkölcsi kötelezettséggel kell társuljon – hangsúlyozta Kolumbán Gábor, aki szerint egy kistelepülésnek a versenyképes vállalkozások helyett életszerű vállalkozásokban kell gondolkodnia.

1024x768 Normal 0 false false false EN-US X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

{loadposition mnk}

 

„Az egyénre épülő modern világban azonnal verseny alakul ki a gazdasági piacon, főleg egy ilyen kistelepülés életében, ahol kevesebb az erőforrás, ezért csupán közösségi szinten kell tervezni. Ahogyan Farkaslakán, vagy Zetelakán közösségi összefogással létrejött egy gyümölcsfeldolgozó, ugyanúgy itt Siklódon is el tudok képzelni egy egyesületet, amely létrehozhatna egy gyümölcs-, vagy húsfeldolgozó üzemet, esetleg tejtermékeket készítene, vagy akár gyógynövényeket csomagolna – tanácsolta Kolumbán Gábor.

 

Szőcs László, Etéd község polgármestere, valamint Moldován József parlamenti képviselőjelölt szintén összefogásra biztatta a siklódi közösséget.

Az előadások sorát Elekes György magyarországi mérnök zárta, aki tizenöt évvel ezelőtt vásárolt házat Siklódon. "Nem kötnek rokoni szálak Erdélyhez, csupán megszerettem ezt a vidéket. Azt gondolom, hogy Siklód, Énlaka és Atyha a környék legkülönlegesebb szépségű települései, ahol védenünk kell az építészeti örökséget" – mondta. Elekes György képvetítéssel ábrázolta, hogyan alakulnak át a hagyományos székely házak és veszítik el jellegzetességüket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Siklód község építészeti öröksége a település legnagyobb kincse, amelynek nem szabad eltűnnie.

"Úgy vélem, mindig szükség van néhány külső megfigyelőre, akik tanácsokkal tudják ellátni a helyieket, mert a kívülállók mindig jobban látják a hibákat, azt, amit a közösségben élők kevésbé vesznek észre. Azért jöttünk ide ma mindnyájan, hogy jó példákat hozzunk, hogy megmutassuk a helyieknek, közösségi összefogással Siklódért is tenni tudunk" – zárta beszédét Sógor Csaba, aki már kilátásba helyezte egy újabb találkozó szervezését.

1024x768 Normal 0 false false false EN-US X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

Együtt Siklódért! címmel tartottak szakmai konferenciát a település jövőjéről szombaton a helyi kultúrotthonban. A rendezvényt Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezte, partnerségben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal és Etéd Község Önkormányzatával.

 

„Azért hívtuk össze a Siklódért tenni akaró embereket, helyieket, elszármazottakat és magyarországiakat, mert ez a kis falu még őrzi a hagyományait, az épített örökségét. Bár sokat változott az idők során, még nem rombolták szét mindazt, ami az ősöket, a múltat idézi”– nyitotta meg Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a találkozót. 

 

A szakmai értekezést Szőcs Endre, a Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója indította el, aki kulturális szempontból közelítette meg Siklód település fenntarthatóságának kérdését.  Véleménye szerint Hargita megyében az udvarhelyszéki községeket inkább fenyegeti az elnéptelenedés veszélye, mint Gyergyó-, vagy Csíkszék településeit, itt ugyanis nagyobb a kivándorlás. Az igazgató ismertette a Forrásközpont aktuális pogramjait és felajánlotta az intézmény segítségét a helyi kulturális kezdeményezések támogatásában. 

 

Kolumbán Gábor főiskolai tanár és bivalyosgazda előadásában a közösség szerepét hangsúlyozta.  Az egykori politikus saját tapasztalatait osztotta meg arról, hogyan sikerült betelepülnie Énlakára és a település fellendítésében hogyan vállalt feladatot. 

 

„Egy település életében nagyon fontos, hogy legyenek tenniakaró emberek, legyen aktív közösség és ez a közösség tudjon a környezetével bánni. Tudnunk kell, hogy a rendelkezésre álló erőforrások végesek és ennek a tudata erkölcsi kötelezettséggel kell társuljon – hangsúlyozta Kolumbán Gábor, aki szerint egy kistelepülésnek a versenyképes vállalkozások helyett életszerű vállalkozásokban kell gondolkodnia.

 

„Az egyénre épülő modern világban azonnal verseny alakul ki a gazdasági piacon, főleg egy ilyen kistelepülés életében, ahol kevesebb az erőforrás, ezért csupán közösségi szinten kell tervezni. Ahogyan Farkaslakán, vagy Zetelakán közösségi összefogással létrejött egy gyümölcsfeldolgozó, ugyanúgy itt Siklódon is el tudok képzelni egy egyesületet, amely létrehozhatna egy gyümölcs-, vagy húsfeldolgozó üzemet, esetleg tejtermékeket készítene, vagy akár gyógynövényeket csomagolna – tanácsolta Kolumbán Gábor.

 

Szőcs László, Etéd község polgármestere, valamint Moldován József parlamenti képviselőjelölt szintén összefogásra biztatta a siklódi közösséget.

 

Az előadások sorát Elekes György magyarországi mérnök zárta, aki tizenöt évvel ezelőtt vásárolt házat Siklódon. “Nem kötnek rokoni szálak Erdélyhez, csupán megszerettem ezt a vidéket. Azt gondolom, hogy Siklód, Énlaka és Atyha a környék legkülönlegesebb szépségű települései, ahol védenünk kell az építészeti örökséget” – mondta. Elekes György képvetítéssel ábrázolta, hogyan alakulnak át a hagyományos székely házak és veszítik el jellegzetességüket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Siklód község építészeti öröksége a település legnagyobb kincse, amelynek nem szabad eltűnnie.

 

“Úgy vélem, mindig szükség van néhány külső megfigyelőre, akik tanácsokkal tudják ellátni a helyieket, mert a kívülállók mindig jobban látják a hibákat, azt, amit a közösségben élők kevésbé vesznek észre. Azért jöttünk ide ma mindnyájan, hogy jó példákat hozzunk, hogy megmutassuk a helyieknek, közösségi összefogással Siklódért is tenni tudunk” – zárta beszédét Sógor Csaba, aki már kilátásba helyezte egy újabb találkozó szervezését.

 

 

Kimaradt?