Hivatalos: uniós milliárdoktól eshet el Románia

Hivatalosan is értesítette az Európai Bizottság Romániát az összesen 10,5 milliárd eurós kihatású közlekedési, versenyképességi és regionális operatív program felfüggesztési eljárásának megindításáról. Ezt Brüsszelben közölték csütörtökön.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a kormánynak két hónapja van a bizottsági ajánlások megvalósítására, különben a pénzek kifizetését akár egy évre is felfüggesztik, ami azt jelenti, hogy tetemes összegek mennek veszendőbe. A bizottság komoly hiányosságokat tapasztalt a programok megvalósításakor, beleértve a csalásokat és visszaéléseket is.

„Ha a román hatóságok kiküszöbölik a hiányosságokat, a kifizetések folyatódnak" – olvasható a közleményben.

Az unió 2007 és 2013 között 19,21 milliárd eurót irányzott elő Romániának a strukturális és kohéziós alapokból, szeptember végéig ennek az összegnek mindössze 9,7 százalékát költötték el, 1,8 milliárdot.

Kimaradt?