Felszámolták a "Magyar Caritas" temesvári irodáját

Miután 15 temesvári lakos panaszt tett a rendőrségen és a fogyasztóvédelemnél az olcsó hiteleket ígérő, végül klienseit átverő Saturnus Finance cég ellen, a fogyasztóvédelem a múlt héten bezáratta a cég irodáját – írja a Nyugati Jelen.

A román sajtóban Magyar Caritas-nak is nevezett, piramisjáték típusú vállalkozás áldozatai most bírósági úton próbálják visszaszerezni előlegként befizetett pénzüket.

 

A nevét és székhelyét folyamatosan változtató Saturnus Finance nagyon alacsony kamattal (akár évi 2,68%) ígért több 10 000 lejes kölcsönöket, azzal a kikötéssel, hogy a hitelkérelmezők előre befizetik az összeg 5%-át. Közben aláírattak velük egy szerződést, amely szerint a nagylelkűen jóváhagyott hitelt egy későbbi időpontban – lehet, hogy csak 20 év múlva! – vehetik át a „hitelintézettől”.

Az új piramisjátékot két magyar férfi indította el Kolozsváron, ezért ragadt rá a „Magyar Caritas” elnevezés. A Saturnus Finance vagy más nevet viselő elődei már három irodát nyitottak Temesváron, a bejelentések alapján előbb-utóbb valamennyit bezáratta a fogyasztóvédelem. A pénzmag összegyűjtése után valószínűleg maguktól is eltűntek volna a piramisjáték temesvári terjesztői, hogy máshol folytassák tevékenységüket.

Kimaradt?