Romániában keresnek recepciósokat a Balatonra

Rengeteg az üres állás a Balatonnál, ezért Romániában is próbálnak dolgozókat toborozni az idényre. „Kevés az idénymunkás, sok a betöltetlen álláshely, nagyon nehéz megfelelő, képzett munkaerőt találni" - idézi a Világgazdaság Hoffmann Henriket, a turizmus fejlesztésével foglalkozó Balatoni Regionális TDM Szövetség elnökét.

Mint elmondta, a főszezonban mindig is voltak nehézségek ezen a téren, de az idén már olyan szükségmegoldásokat kell választani, amilyeneket korábban soha. Így például Romániában adtak fel hirdetéseket konyhai vagy recepciós állásra, de középiskolákból is toboroznak diákokat, akiket egy gyorstalpalón igyekeznek betanítani a munkára - tette hozzá a szakember.

A szállodák alapvetően a színvonal emelésében lennének érdekeltek, de szorult helyzetükben szinte már bárkit felvesznek, mert nem tudnak versenyezni az osztrák vagy az angol bérekkel, másrészt rengeteg a diplomás, és kevés a szakmunkás – fogalmazott. „A főszezonban akár napi 12-14 órát is dolgoznak az emberek, ehhez képest a bruttó 100-150 ezer forinttal rendkívül alulfizetettek. Minimum duplázni kellene a bérüket, de a szállodák jövedelmezőségi szintje mellett ez elképzelhetetlen. A megoldás talán az ágazatot terhelő adók csökkentése lehet, amiből a béremelés is kigazdálkodható lenne” – vélekedett Hoffmann Henrik.

Kimaradt?