Visszatér Málnásfürdő régi fénye

Korszerű gyógyturisztikai központtá fejlesztik a háromszéki települést. Málnásfürdő számára az Európai Unió által teremtett lehetőségek jelentik a fejlődést: a Borvíz Útja program keretében elkészült fürdő megnyitotta kapuit, szerdától hivatalosan is várják a vendégeket.

Kasléder József, Málnás község polgármestere a megnyitón hangsúlyozta: a település lakói számára egykor megélhetést jelentett a borvíz, hosszú távon pedig szintén ez jelenti a település jövőjét. A 638 561 euró összértékű beruházást a falu apraja-nagyja meglátogathatta, kipróbálhatták a medencéket, és használatba vehették az emeleten található futópadot, és fitness gépeket.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az első lépésnek nevezte a kezelőközpont átadását.  „Nemsokára át tudjuk adni a korzót, ahol számos forrás és egyéb turistacsalogatók várják az érdeklődőket, ám az igazi kihívást a szálloda jelenti majd. Arra, hogy korszerűsítsük, hogy a helyi turizmusnak újabb löketet adhassunk vele viszont komoly összegre lesz szükség: ezekre fogunk nemsokára pályázni, és reményeink szerint nyerni” – jelentette ki.

Málnásfürdőn nem csak a kezelőközpont mutatja a fejlődést, hiszen a borvízforrások környékén jószerével készen áll egy új, esztétikus küllemű, szabadtéri úszómedence. A háromszéki önkormányzat, illetve Málnás község még az idén nyáron lehetővé akarja tenni a hétvégi fürdőzést az új medencében. A elhanyagolt málnásfürdői turisztikai létesítményeket.

Kovászna Megye Tanácsa és Málnás önkormányzata 300 ezer euróért vásárolta vissza a brassói vállalkozótól, aki magánosította az Olt Turisztikai vállalat több hektáros területét, szállodát és vendéglőt. A háromszéki önkormányzat saját költségvetésből felújította a hideg-fürdőt, idén a medence mellé mofettát építenek, zuhanyzókat és öltözőket képeznek ki.

Kasléder József polgármester szerint tudatában vannak, hogy a régi turisztikai létesítményekkel együtt felelősséget is vásároltak, és a jelenlegi állapotokon kis lépésekben javítani szeretnének. Tervezik, hogy a kezelőközpontba balneológus orvost, gyógymasszőrt, gyógytornászt és egészségügyi asszisztenst is alkalmaznak, aki kezelni tudja a fizikoterápiás berendezéseket. 

Kimaradt?