21 millió eurós beruházást adott át Kolozsváron a Bosch

21 millió eurós beruházást adott ma át Kolozsváron a Bosch, írja az economedia.ro.

Ez a vállalat kolozsvári mérnöki központjának második, tízemeletes, 10 ezer négyzetméteres irodaépülete. Az építése, amihez a bukaresti kormány 5,4 millió eurós állami támogatást nyújtott, 2021-ben kezdődött.A Bosch kolozsvári mérnöki központja | Fotó: Facebook/Bosch Romania

A Bosch kolozsvári mérnöki központjának az építése 2017-ben kezdődött, a teljes beruházás értéke 50 millió euró. A központban gépkocsikban alkalmazott szoftvereket és hardvereket, hagyományos és elektromos hajtóműveket fejlesztenek, valamint az autóiparnak szánt különféle szolgáltatásokat nyújtanak, közölte Tobias Matter, mérnöki központ igazgatója.

A Bosch romániai leányvállalatának mintegy 1700 fejlesztéssel foglalkozó munkatársa van. Ezek 90 százaléka Kolozsváron dolgozik, a többiek Bukarestben és Nagyszebenben. A német vállalatnak van egy gyára is Romániában, a Kolozsvár melletti Nemeszsukon.

A megnyitón mondott beszédében Mihai Boldijar, a Bosch Románia SRL vezérigazgatója „óvatos előrehaladás”-ként nevezte meg a vállalat idei általános célkitűzését.  

Kapcsolódók

Kimaradt?