Várhatóan támogatásra szorul a spanyol gazdaság

Elemzők biztosra veszik, hogy Spanyolország egy-két hónapon belül támogatást kér az EU−IMF párostól. Az gazdaság gyorsabban zsugorodik a korában előre jelzettnél és júliusban megugrott a tőkekivonás a spanyol bankokból.

A spanyol gazdaság recessziója erősödött a második negyedévben: a GDP 0,4 százalékkal zsugorodott az év első három hónapjához képest, amikor 0,3 százalékos visszaesést jegyeztek fel a statisztikusok. Éves összehasonlításban 1,3 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék, szemben a madridi statisztikai hivatal 1,0 százalékos korábbi becslésével − írja a Reuters jelentése nyomán a Napi Gazdaság. {loadposition OTP}

A kormány arra számít, hogy a gazdaság csalódást keltő 2010-es és 2011-es teljesítménye után 2012-ben és 2013-ben sem áll meg a hanyatlás. Elemzők szerint a kedvezőtlen adatok alapján kérdéses, hogy sikerül-e idén a GDP 6,3 százalékára leszorítani a költségvetési hiányt a tavalyi 8,9 százalékról.

A makroadatokból kitűnik, hogy a spanyolok reménysége az export lehet, amely 3,3 százalékkal bővült a második negyedévben 2011 április−júniusához képest. Ezzel szemben a belső felhasználás 3,9 százalékkal csökkent. A kormány abban bízik, hogy a kivitel kihúzhatja a gazdaságot a gödörből, ám csalódhat, ha az európai gazdaság − ahova a spanyol áruk túlnyomó többsége eljut − továbbra is gyengélkedik.

Az igazi teszt

Jó hír volt kedden az is, hogy a kincstár 3,6 milliárd euró értékű kincstárjegy-kibocsátásán a korábbinál számottevően, 1,5 százalékponttal kisebb hozamok alakultak ki az egy hónappal ezelőttihez képest.

Ez utóbbi azonban már főként annak tudható be, hogy a befektetők szerint Spanyolország hamarosan segélycsomagért fordulhat Brüsszelhez. Emellett kivárnak: kíváncsiak arra, milyen megállapításokra jut az Európai Központi Bank (ECB) jövő heti jelentésében a spanyol adósságtörlesztés terheinek enyhítésével kapcsolatban.

Az igazi teszt persze a jövő hónapban jöhet el, amikor kiderül, hogy az ECB támogatást nyújt-e a spanyol és az olasz államkötvényeknek. Ha a befektetők várakozásai nem teljesülnek ezzel kapcsolatban, akkor jelentősen romolhat a piaci hangulat − szögezte le Nicholas Spiro, a nevét viselő kötvénypiaci elemző cég vezetője. A legtöbb szakértő szerint szeptember közepén−októberben kezdődhetnek a tárgyalások a spanyolok kisegítéséről.

Kimaradt?