Hatalmas leépítésekre készül a Siemens

Több ezer alkalmazottjának készül felmondani a német Siemens AG elektrotechnikai és elektronikai konszern egy nagyszabású takarékossági program keretében - írta keddi számában a Börsen-Zeitung.

A lap szerint a leépítés több mint 10 ezer munkahelyet érinthet. A társaság nem kommentálta az értesülést. A Siemens már júliusban jelezte, hogy ősszel takarékossági programot indít, de akkor azt közölték, hogy ez elsősorban nem leépítést, hanem költséghatékonyabb, versenyképesebb működést jelent.

Európa legnagyobb villamosipari csoportjának legutóbbi eredménybeszámolója szerint az üzleti év harmadik negyedében a megrendelések 23 százalékkal csökkentek. Nemcsak Európában, hanem a feltörekvő országokban, így például Kínában is kevesebb erőművi és ipari berendezést rendeltek.siemens

A bevételek a korábbról származó jelentős rendelésállománynak köszönhetően 10 százalékkal, közel 20 milliárd euróra nőttek. Az adózott eredmény azonban elmaradt az elemzők által várt 1,30 milliárd eurótól, s bár 823 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 462 millióról, de akkor a rendkívüli tételek rontották az eredményt.

A Siemens magyarországi vállalatcsoportja összesen 10 céget foglal magában.

Kimaradt?