Sikeres tárgyalások: jöhet a hitel az IMF-től

Megállapodással zárultak kedden az IMF-Európai Unió tárgyalásai a romániai szakértőkkel. Abban állapodtak meg, hogy újrakezdik az ország számára korábban megszavazott, de befagyasztott 5 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeret részleteinek folyósítását.

fmi.v.d.eA hírt Bukarestben Erik de Vrijer, az IMF misszióvezetője jelentette be. A keretből egyébként semmit sem használtak fel.

Florin Georgescu pénzügyminisztert a megállapodást úgy értékelte, hogy azzal a Nemzetközi Valutaalap zöld utat adott kormánya gazdaságpolitikájának folytatására.

Az IMF rontotta az ország GDP-re vonatkozó előrejelzését

A hatodik negyedévi értékelésben az IMF megállapította, hogy a gazdaság idén valószínűleg a korábban várt 1,5 százaléknál lassabban, 0,9 százalékkal fog nőni a tartós aszály és a választások előtti politikai zűrzavar miatt.

Bukarest a GDP 1,2 százalékos bővülését prognosztizálja. Az új kormány vállalta, hogy a korábban tervezettnek megfelelően 3 százalék alatt tartja a költségvetés hiányát - írta a Bloomberg.

De Vrijer szerint ugyanakkor a politikai bizonytalanság és a növekvő piaci feszültség egyesülése jelentősen veszélyezteti a gazdaságot.

Ezért különösen fontos, hogy a kormány szigorú költségvetési fegyelmet tartson, és ne hagyja elszabadulni a kiadásokat a választások előtt.min.finantelor

Az IMF igazgatótanácsának jóváhagyásához Bukarestnek csökkentenie kell a helyi önkormányzatok kifizetetlen adósságait, emelnie kell a gáz árát, és szeptemberig fel kell kínálnia eladásra a Transgaz SA (TGN) földgáz-társaság 15 százalékát és az Oltchim SA vegyi üzem többségi pakettjét.

Az IMF és az EU közös küldöttsége nem sokkal a késő őszi parlamenti választások után vissza fog térni Bukarestbe, amikor már ismertté válnak a 2013-as költségvetés részletei.

Bíztató elképzelések

Florin Georgescu pénzügyminiszter beszámolója szerint megegyeztek az üzleti környezetet ösztönző és a munkahely-teremtést elősegítő intézkedésekben is.

florin-georgescu2

Kiemelte: a nemzetközi hitellel a hátuk mögött vissza tudják állítani a közalkalmazotti béreket a 2010-es, a 25 százalékos csökkentést megelőző szintre. 

Állítása szerint az IMF abba is beleegyezett, hogy az ugyancsak korábban felemelt áfát jövőre csökkentsék - emelte ki a Balkan Insight.

Románia 2011-ben kötött többoldalú nemzetközi, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást, amelynek értéke 5,4 milliárd euró.

Az ország ezt a pénzt csak akkor használja fel, ha egy váratlan válsághelyzet teszi ezt szükségessé.

Időközben araszolgat a GDP

Az ország bruttó összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző háromhavi teljesítményhez képest, két negyedévi csökkenés után – közölte az országos statisztikai intézet kedden.

 Éves viszonylatban a második negyedévi GDP - bruttó értékben kifejezve - 1,2 százalékkal volt nagyobb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a szezonális hatásoktól megtisztított érték esetében pedig 1,7 százalékos éves növekedést regisztráltak.

 Az első félévben a GDP - bruttó értékben kifejezve - 0,8 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest, a szezonális hatásoktól megtisztított GDP pedig 1,4 százalékkal volt magasabb a viszonyított időszakhoz képest.     

{loadposition kmn}

Kisebbek az elvárások

A  kormány ebben az évben kétszer csökkentette az idei gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásait. A múlt héten bejelentették, hogy 1,5 százalékról 1,2 százalékra fogják vissza a tervezett GDP-növekedést, ugyanis a szárazság gyenge mezőgazdasági évet vetít előre.     

Az idei költségvetést eredetileg 1,8-2,3 százalékos növekedéssel tervezték, a Nemzetközi Valutaalappal folytatott későbbi tárgyalásokat követően azonban 1,5 százalékra csökkentették a várakozásokat.     

A GDP tavaly 2,5 százalékkal nőtt, főként a rendkívül jó mezőgazdasági évnek köszönhetően, de a gazdaság ismét  technikai recesszióba került, miután a tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez képest, az idei első negyedévben pedig 0,1 százalékos visszaesést jegyeztek a tavalyi utolsó negyedévhez képest.

Kimaradt?