Amerikai bankok: forgatókönyv vészhelyzetre

Vészforgatókönyveket kértek amerikai szabályozók a legnagyobb piaci szereplőktől arra az esetre, ha a pénzügyi válság tovább eszkalálódik. A terveknek drasztikus lépéseket is előre kellett vetíteniük.

Az amerikai bankok részletes vészforgatókönyvvel rendelkeznek a pénzügyi helyzet romlása esetére - jelenti a Reuters.

A helyi szabályozók még 2010-ben utasították az ország öt legnagyobb bankját, így a Bank of Americát és a Goldman Sachs-t, dolgozzanak ki terveket esetleges összeomlásuk elhárítására. Közölték a bankokkal, ha azoknak komoly problémáik támadnának, a kormányra ne számítsanak. usabank

A kétéves program, amelyet eddig titokban tartottak, a „végakarat-stratégia" mellé társul, amely egy esetleges csődöt követő menetrendet ír elő a bankok szétszedéséről. Ez is azt mutatja, milyen keményen dolgoznak a felügyelők azon, hogy a bankok fel legyenek készülve a legrosszabb eshetőségre.

A terveknek 3–6 hónap alatt végrehajthatóknak kell lenniük, és a bankok „nem feltételezhetik az állam segítségét" – áll a dokumentumokban. Az öt bank és a Fed nem kommentálta az értesülést.

A már korábban említett „végakarat-stratégia" célja, hogy megszüntesse a pénzügyi rendszer működése szempontjából kiemelten fontos, „too big to fail" bankok kisegítését, utat mutatva, hogyan számolják fel magukat a pénzügyi rendszer veszélyeztetése nélkül.

Kimaradt?