Idén kevesebb a szabálytalankodás a Szigeten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eddigi ellenőrzési tapasztalata szerint kevesebb a szabálytalanság a Szigeten, mint a megelőző években.

sziget vasarlas

Leopold Róbert, a NAV Sajtó- és Kommunikációs Főosztályának munkatársa az MTI-nek szombaton elmondta: kollégáik minden nap járják a Szigetet, ellenőrzik a vendéglátó-ipari egységeket, próbavásárlásokat végeznek.

Előfordulnak ugyan szabálytalanságok, de összességében nagyon sokat javult a helyzet az előző évekhez képest. Kiemelte: a leggyakoribb szabálytalanság a nyugtaadás elmaradása, vagy hogy bizonyos termékekről nem áll rendelkezésre a helyszínen az eredetet igazoló számla vagy bizonylat. Hozzátette: volt olyan nap, amikor csak két szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

A revizorok tavaly a Sziget fesztiválon összesen száztíz ellenőrzést végeztek, de csak kisebb szabálytalanságokat találtak. A NAV akkori közlése szerint az ellenőrök öt esetben tapasztalták, hogy a vállalkozó nem adott nyugtát, egy alkalommal fordult elő, hogy az árus a helyszínen nem tudott számlatömböt felmutatni, többeknél viszont hiányzott a pénztárgép „gépnaplója”, hat alkalmazott esetében pedig késedelmes bejelentést tártak fel a revizorok.

Leopold Róbert szólt arról, is, hogy a NAV az idén először külön sátorral is megjelent a Szigeten, de az elődszervezetek – a Vám- és Pénzügyőrség valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) – tevékenységét is figyelembe véve immár ötödik alkalommal vannak ott a fesztiválon.

Kiemelte: a sátorban szakértőik adó- és vámkérdésekben segítenek az érdeklődőknek, de elsősorban játékokkal várják a szigetlakókat. Kifejtette: a fesztiválon eddig kaptak kérdéseket az általános forgalmi adót, a regisztrációs adót érintően, de kíváncsiak voltak a külföldi autók behozatalának szabályaira is. {loadposition OTP}

Hozzátette: egy olyan akciót is hirdettek, hogy a sátorhoz 100 nyugtát hozó fesztiválozók ajándékot kapnak, emellett például egy söralátéten is el lehet készíteni az úgynevezett „szigetbevallást”.

A sátorban a NAV tevékenységéről is információkhoz juthatnak a betérők. Leopold Róbert példaként említette, hogy a NAV pénzügyi nyomozói 23 féle bűncselekményben kezdeményezhetnek eljárást, illetve hogy ügyfélszolgálatuk évente 2,5 millió ügyfelet tud kiszolgálni, és a pénzügyi nyomozók tavaly 22 000 bűncselekményt derítettek fel.

Kimaradt?