Míg más bankok fiókok tucatjait zárják be, az OTP két újat nyitott

A magyar hitelintézet 425 ezer lejjel támogatott idén két székelyföldi kórházat.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság ellenére jól teljesített az OTP Bank Románia az év első kilenc hónapjában. A magyar tulajdonú pénzintézetnél a hitelek volumene 14 százalékkal nőtt 2019 azonos időszakához képest, a betéteké pedig 19 százalékkal. A nettó nyereség szeptember végén 39 millió lej volt.

Ez alacsonyabb, mint a tavalyi eredmény, ami a kockázati költségek növekedésének tudható be. Fatér Gyula, az OTP romániai vezérigazgatója egy szerdai sajtóreggeli keretében elmondta, hogy a rendkívüli gazdasági helyzetre való tekintettel idén a profit értéke nem elsőrendű fontosságú. A szakember szerint a válság még nem ért véget, „2021 lesz a vízválasztó a bankrendszer szempontjából”.

Fatér Gyula hangsúlyozta, hogy idén 200 hazai bankfiók zárt be, azonban az általános trenddel szembe menve az OTP két újat nyitott, Bukarestben és Temesváron. A digitális szolgáltatások skálája is bővült, az ügyfelek most már online is nyithatnak bankszámlát.

A hitelintézet is megpróbálja kivenni a részét a koronavírus járvány elleni küzdelemből, ezért két székelyföldi egészségügyi intézménynek is anyagi támogatást nyújtott: a sepsiszentgyörgyi dr.Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak 250 ezer, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak pedig 175 ezer lejt utaltak át.

Az OTP Bank Románia az OTP csoport tagja, mely a térség 12 országában van jelen. Több helyen is piacvezető, illetve meghatározó piaci szereplőnek számít. Idehaza egyelőre nem ez a helyzet, az OTP, piaci részesedése alapján, jelenleg a kilencedik legnagyobb romániai bank. A gazdasági válság ellenére a hitelintézet stratégiai céljai változatlanok, 2024-re szeretnék megduplázni a piaci részesedésüket. A Román Nemzeti Bank éves jelentése szerint, 2019-ben az OTP Románia 2,68 százalékra növelte a piaci részesedését az egy évvel korábbi 2,45 százalékról.

(Nyitókép forrása: OTP Bank Románia)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?