Még az idén befejezhetik a Bihar és Bisztraterebes közötti hírhedt országút felújítását

Decemberre elkészülhet a hírhedt 19E jelzésű országút Bihar település és Bisztraterebes közötti szakaszának felújítása. Erről Traian Bulzan, a Romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) nagyváradi kirendeltségének igazgatója számolt be helyszíni élő bejelentkezésben a Bihar megyei kormánybiztosi hivatal Facebook-oldalán.

Amint a nagyváradi területi igazgató elmondta, jelenleg Szalárd és Fegyvernek között aszfaltoznak, ezzel a szakasszal tíz munkanap alatt végeznek. A Szalárd és a Bihar községközpont közötti útszakasz felújításával folytatják, az itt zajló munkálatok várhatóan decemberre érnek véget.

Amennyiben végeznek ezzel két szakasszal is, ahol most dolgoznak a kivitelezők a bukaresti központú országos hatóság megrendelésére, Bihar település irányából immár zökkenőmentesen és Nagyvárad felől a legrövidebb úton lehet megközelíteni Margittát, a bisztraterebesi (Chiribiș) útelágazástól pedig továbbhaladni Szilágysomlyó és Zilah felé.

Ugyanakkor a 19B jelzésű országút Terebes és a Bihar–Szilágy megyék határáig tartó szakasz felújítása még várat magára. Éppen ezért sokan még most is Margitta felől a Szatmár megyei Tasnádon át közelítik meg a szilágysági megyeközpontot, vagy messze elkerülik ezt a vidéket és Élesdről a Sólyomkővár felé haladó komoly szerpentint is bevállalva mennek inkább Zilahra.

A 19E jelzésű országút felújítására több mint egy évtizede várnak a hegyközi és Berettyó-menti települések lakói, valamint azok, akik a Szilágyság és a bihari megyeszékhely közötti legrövidebb utat voltak kénytelenek használni. A Bihar település és Bisztraterebes közötti, mintegy negyven kilométeres szakaszon emberemlékezet óta nem zajlottak átfogó felújítási munkálatok, sőt a több mint egy évtizeddel ezelőtt megkezdődött észak-erdélyi autópálya-építés miatt jó ideig ezen közlekedő nehézgépkocsik teljesen megrongálták, helyenként életveszélyessé tették az amúgy is javításra szoruló országutat.

Bár az észak-erdélyi sztráda Bihar megyei, Berettyószéplakig terjedő szakasza mindmáig nem készült el (csupán az országhatár és a Bihar településig húzódó öt kilométeres szakaszt adták át idén ősszel), a 19E jelzésű országút állapotának helyreállítására is mostanig kellett várni. A munkálatokat még tavaly nyár elején elkezdték, de az útnak mindössze a felével, Bisztraterebes és Poklostelek közötti szakaszával végeztek. Innen folytatták az idén Bihar irányába, és az ígéret szerint végeznek decemberre.

Kapcsolódók

Kimaradt?