Pesszimistán látják a hazai menedzserek a gazdaság alakulását

A vállalati vezetők többsége elhalasztaná a korábban eltervezett beruházásokat.

Nem sok jóra számítanak gazdasági téren a hazai menedzserek az elkövetkező 12 hónapban, derül ki a project-e.ro internetes platform és a Bucharest Business School által körülbelül ezer vállalati vezető körében végzett felmérésből. A megkérdezettek 64 százaléka a gazdasági helyzet romlására számít, s mindössze 18 százalékuk lát esélyt a javulásra. 18 százalék azok aránya is, akik szerint egy éven belül a gazdaság állapota azonos lesz a mostanival.

Az alanyok 77 úgy véli, hogy egy éves távlatban nőni fog a munkanélküliség, ugyanakkor 57 százalékuk szerint a bérek nem fognak változni számottevő mértékben. A legnagyobb egyetértés annak tekintetében mutatkozott, hogy a munkavégzés jellemző módon hibrid rendszerben, a távmunka és az irodai jelenlét ötvözésével folyik majd.

A meginterjúvolt menedzserek 56 százaléka bízik abban, hogy a cégük profitabilitása nem csökken a szóban forgó időszakban, egy részük pedig azt sem tartja kizártnak, hogy nőni fog. A megkérdezettek 78 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben visszafogják a korábban beütemezett beruházásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?