Erdélyben és Bukarestben kötötték a kötelező lakásbiztosítások 60 százalékát

A leginkább előrelátók a Brassó, Temes, Szeben és Kolozs megyeiek, míg a hargitaiakat nemigen izgatja, hogy bebiztosítsák az otthonukat.

Augusztus végén a romániai háztartások 19,3 százaléka volt csupán biztosítva természeti katasztrófák ellen, annak ellenére, hogy egy 2008-as törvény ezt minden lakástulajdonos számára kötelezővé teszi. A 12 biztosítótársaságot tömörítő PAID adatai szerint a biztosítások száma 1,75 millió volt, míg a lakásoké 9,1 millió.

A városlakók sokkal inkább hajlanak rá, hogy biztosítsák az otthonukat, mint a falusaik, a biztosított ingatlanok közel 75 százaléka urbánus környezetben található. Területi bontásban az látszik, hogy az erdélyiek lényegesen előrelátóbbak és szabálykövetőbbek a regátiaknál, ami alól csak a bukarestiek kivételek. Az összes biztosítás 36,17 százalékát Erdélyben kötötték, 24,32 százalékukat pedig a fővárosban. Bár Moldva, Havasalföld, Olténia és Dobrudzsa összlakossága nagyobb, ezekre a régiókra kevesebb, mint 40 százalék jut.

Bukarestben a lakásállomány 39,95 százaléka van biztosítva, a kiugróan magas arányhoz valószínűleg az is hozzájárul, hogy még viszonylag elevenen él a köztudatban a pusztító 1977-es földrengés emléke. Az országos második Brassó, ahol a háztartások 33,19 százalékára kötöttek kötelező biztosítást. Az országos rangsor következő három helyét is erdélyi megyék foglalják el: Temes (28,96 százalék), Szeben (24,6) és Kolozs (22,36). A Kárpátokon túli régióban csupán két megyében haladja meg a 20 százalékot a biztosított ingatlanok aránya: Konstancában (21,12) és Prahovában (21,82).  

Az oltyánok a kullogók

A biztosítási hajlandóság a gazdaságilag leginkább elmaradott megyékben a legalacsonyabb: Oltban 8,05 százalék, de nem áll sokkal jobban Teleorman (8,50), Mehedinți (8,85), Gorj (8,43), Botoșani (8,33) és Vaslui (9,65) sem. A vranceaiaknak is mindössze 14,28 százalékuk kötötte meg a kötelező biztosítást, annak ellenére, hogy a megyéjük a leginkább földregésveszélyes vidék az országban.

Székelyföldön belül nagy eltérések vannak. A háromszékiek 20,34 százaléka biztosította az otthonát, Hargita megyében ellenben ez az arány csak 13,07, Maros megyében pedig 19,32 százalék.

Az év első nyolc hónapjában a biztosítótársaságok 2,7 millió lej értékű kártérítést fizettek ki. A kártérítési igények zömét árvízkárok miatt nyújtották be, földcsuszamlásokért feleannyian kértek pénzt, a földrengés okozta károk száma pedig minimális volt.

Az alapbiztosítás szinte jelképes összegű, maximum 10 ezer eurós kártérítés esetében évi 10 euróba, 20 ezres összeghatárnál pedig évi 20 euróba kerül. A PAID szándáka, hogy öt év alatt megduplázza a biztosított lakások arányát. Nehéz lesz elérni ezt a célkitűzést, a legutóbbi évben ugyanis a növekedés csak 3,1 százalékos volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?