A munkaügyi miniszter szerint csak pár száz állás szűnt meg januárhoz képest

Jelenleg 5.580.000 alkalmazottat tartanak számon Romániában, ami mindössze 640-nel marad el a januárban jegyzett számtól - jelentette ki kedd este Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

A tárcavezető a közszolgálati televízió műsorában rámutatott, a Munkaügyi Felügyelőség nemrég azt közölte ugyan, hogy március 16-a és július 15-e között 875.000 munkaszerződés szűnt meg az országban, ezek többsége azonban olyan munkavállalóké volt, akiknek több munkaszerződésük is futott párhuzamosan.

A miniszter szerint az elmúlt időszakban jövedelem nélkül maradt személyek valós számát az alkalmazottakat nyilvántartó Reges/Revisal adatbázis mutatja. E szerint jelen pillanatban 5.580.000 személynek van munkaszerződése Romániában, és ez a szám mindössze 640-nel kisebb a 2020 januárjában jegyzett aktív alkalmazottak számánál - szögezte le.

Hozzátette, a 875 ezer megszüntetett munkaszerződés főként annak a számlájára írható, hogy a világjárvány érthető módon "nyugtalanságot" és "zavart" keltett a munkáltatókban, akik megszüntettek állásokat, nem sokkal később azonban újakat létesítettek.

banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_rnKkdqx4_970x250.5.jpg
banner_iz8pBgHD_728x90.1b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?