Első Ház program: 140 ezer eurós kölcsön is felvehető állami garanciával a tervek szerint

Most már nagyobb kölcsönre is garanciát vállalna az állam az új Első Ház programban - a kormány első olvasatban tárgyalta csütörtökön azt a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely 140 ezer euróra növeli a felvehető hitelt, amelyre az állam garanciát vállal. Most a garantált kölcsön maximum 70 ezer euró.  

A kabinet szerint erre azért van szükség, mert a lakásárak időközben emelkedtek, és hogy a programban részt vevők nagyobb lakáshoz jussanak. A tervezetet első olvasatban hagyta jóvá a kormány, végső változatát a következő kormányülésen tárgyalják és fogadják el.

Az Első Ház programot a parlament nemrégiben módosította. A kihirdetett törvény szerint az a természetes személy igényelheti az Egy család, egy ház program keretében a kedvezményeket, akinek nevén nincs ingatlan. A programban egyetlen ingatlanra jogonsult a kedvezményezett. Az így vásárolt lakást öt évig nem lehet eladni. 

Az állami garancia a kamatokra és különböző illetékekre is kiterjed. A kedvezményezett akkor kaphatja meg az államilag garantált hitelt, ha rendelkezik a lakás árának 5 százalékával előlegként. 

Kapcsolódók

Kimaradt?