Hétfőn nyithatnak a plázák: 750 millió euró veszteségét okozott a bezárás

A szakemberek arra számítanak, hogy a plázák forgalma csak az év végén éri majd el a 2019-es szintet. 

Hétfőn kinyithatnak a 15 ezer négyzetméternél nagyobb bevásárlóközpontok, csupán az ezekben működő mozik, éttermek, cukrászdák és kávézók, valamint a játszóházak kell továbbra is zárva tartsanak. A járványügyi adatok fényében ez eléggé vitatható intézkedésnek tűnik, gazdaságilag azonban feltétlenül indokolt. 

Május végén 9 bukaresti és 24 vidéki városban működő pláza tulajdonosa, illetve egy ingatlan tanácsadó cég vezetősége küldött nyílt levelet a kormánynak, melyben a bevásárlóközpontokat sújtó korlátozások feloldását sürgették. A dokumentum aláírói arra hivatkoztak, hogy a plázák bezárása miatt az üzemeltetők és a létesítményekben működő cégek 750 millió euró bevételtől estek el, és 89 ezer ember munkahelye került veszélybe. 

Az online vásárlás távolról nem kompenzálta a kiesést

„A közvetve érintett munkavállalók száma jóval nagyobb, mivel a plázák bezárása nemcsak az azokban működő boltokra volt hatással, hanem a gyártókra és a beszállítókra is” – mondta Luiza Moraru, a nyílt levelet aláíró CBRE ingatlan tanácsadó cég részlegvezetője. A kormányra nyomást gyakorló üzletemberek 52 bevásárlóközpontot működtetnek, melyekben 4 600 bolt üzemel. A jelenleg zárva tartó plázákban működő boltok és áruházak egy része az online eladásokat próbálta felfuttatni az elmúlt időszakban, ám ezek távolról sem tudták kompenzálni az offline szegmens kiesését, egyes kereskedők esetében az internetes vásárlások volumene is csökkent.  

A szakemberek biztosak benne, hogy az újranyitást követően a forgalom még hosszú időn keresztül elmarad majd a megszokottól. „A kezdeti időszakban a bevételek 10-től 50 százalékig terjedő mértékben lehetnek kisebbek a tavalyiaknál, s várhatóan az év végén érik majd el a korábbi szintet” – nyilatkozta Iulian Dascălu, a többek között Kolozsváron és Temesváron is plázát működtető Iulius csoport tulajdonosa és vezérigazgatója. 

Véleménye szerint egyelőre rengeteg a bizonytalansági tényező, melyek nagyban befolyásolják majd a forgalom alakulását. Egyes üzletemberek attól tartanak, hogy a járvány tartósan megváltoztatja a fogyasztási szokásokat, és a vásárlókedv csak azt követően tér vissza a korábbi szintre, ha meglesz a koronavírus ellenszere. 

A jelenleg zárva tartó plázák összterülete 3,7 millió négyzetméter. Hargita, Kovászna és Szilágy kivételével az összes erdélyi megyében vannak 15 ezer négyzetméternél nagyobb bevásárlóközpontok. A lakosság számához viszonyítva Nagyvárad van legjobban ellátva plázákkal. A bihari megyeszékhelyen működik a Lotus Center, az Era Shopping Park, a Prima Shops, a Lotus Retail Park és az Oradea Plaza, jelenleg csupán az első kettő tart zárva. A két legnagyobb erdélyi bevásárlóközpont a temesvári és a kolozsvári Iulius Mall, mindkettőnek az éves forgalma meghaladja a 20 millió eurót.  

Kapcsolódók

Kimaradt?