Tavaly egyetlen ország lépte túl a 3 százalékos deficitet az EU-ban: Románia

Mindössze két uniós tagállamban érte el vagy haladta meg a 3 százalékos küszöböt a GDP-arányos hiány tavaly az Európai Unióban: Franciaországban kereken 3 százalékra, Romániában pedig 4,3 százalékra rúgott a deficit.

Az Eurostat által kiadott statisztika szerint Romániában az államháztartási hiány a tavalyi év végén 45,467 milliárd lej volt, ami a GDP 4,3 százalékát tette ki. Az előző évben 2,9 százalékra rúgott a deficit (közel 28 milliárd lejes hiány). 2017-ben az akkori kormány 22,64 milliárd lejes, 2016-ban pedig 20 milliárd lejes hiányt halmozott fel.

Az Eurostat adatai szerint 2019-ben az államháztartás többlettel zárt 16 uniós országban: Dániában (3,7 százalék), Luxembourgban (2,2 százalék), Bulgáriában (2,1 százalék), Cipruson és Hollandiában (egyaránt 1,7 százalék), Görögországban (1,5 százalék), Németországban (1,4 százalék), Ausztriában (0,7 százalék), Máltán, Szlovéniában és Svédországban (egyaránt 0,5 százalék), Írországban és Horvátországban (egyaránt 0,4 százalék), Csehországban és Litvániában (egyaránt 0,3 százalék), valamint Portugáliában (0,2 százalék).

Államadósság

Románia államadóssága a tavalyi év végén 373,509 milliárd lej volt (a GDP 35,2 százaléka), 2018-ban 330,487 milliárd, 2017-ben 301,159 milliárd, 2016-ban pedig 285,553 milliárd lej. 

Tavaly év végén Észtország büszkélkedhetett a legkisebb mértékű, 8,4 százalékos GDP-arányos államadóssággal, majd Bulgária (20,4 százalék), Luxemburg (22,1 százalék), Csehország (30,8 százalék) és Dánia (33,2 százalék) következett. Tizenegy tagállamban haladta meg a 60 százalékos küszöböt a GDP-arányos államadósság, a legrosszabb helyzetben Görögország volt 176,6 százalékkal, majd Olaszország következik 134,8 százalékkal, Portugália 117,7 százalékkal, Belgium 98,6 százalékkal, Franciaország 98,4 százalékkal, valamint Spanyolország és Ciprus 95,5 százalékkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?