Kelemen: fontosabb a helyiek jövője a Schweighofer érdekénél

 A helyi kisvállalkozók jövője fontosabb, mint az osztrák Holzindustrie Schweighofer azon érdeke, hogy Rétyen fafeldolgozó gyárat építsen, nyilatkozta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke, Sepsiszentgyörgyön rámutatott: fontosabbnak tartja annak a 3000-4000 személynek a sorsát, akik a térségben jelenleg is fakitermelésből és feldolgozásból élnek.

„Azok mellett állok, akik Kovászna és Hargita megyékben élnek, akik a faiparba fektettek és abban dolgoztak" - fejtette ki Kelemen Hunor, aki szerint nincs a nagybefektetők ellen, de kollégáival tárgyalt a Schweighofer háromszéki befektetéséről, arra az álláspontra jutottak, hogy ebben a térségben a kis és középvállalkozók jelentik a gazdaság alapját.

Mint arról beszámoltunk az osztrák Holzindustrie Schweighofer cég – amelynek már van négy gyára az országban – bejelentette, 150 millió euróból a háromszéki Rétyen épít egy fafeldolgozó gyárat, amely lévén 650 új munkahelyet teremt. Az óriásbefektető érkezésére azonban aggódva reagáltak a székelyföldi falfeldolgozók, civil szervezetek és politikai alakulatok egyaránt.

Az RMDSZ-en belül is megoszlanak a vélemények, hiszen az osztrák cég befektetését ellenzi Korodi Attila, volt környezetvédelmi miniszter, de Klárik László háromszéki szenátor is óvatosságra int, egy alapos hatástanulmány elkészítésétől tenné függővé az engedélyek kibocsátását.

Olosz Gergely – akinek közbenjárására Háromszéken vásárolt 70 hektár területet az osztrák vállalkozó  - hétfőn lemondott szenátori mandátumáról, arra hivatkozva, hogy rengeteg támadás érte a fafeldolgozó beruházása miatt. „Támadóim ugyan engem céloznak, de az RMDSZ-nek akarnak ártani" - nyilatkozta Olosz Gergely.

Mint arról beszámoltunk a rétyi önkormányzat jóváhagyta már a gyár létesítéséhez szükséges urbanisztikai bizonylat kiállítását. Ez azt jelenti, hogy a cégnek egy éve van, hogy tucatnyi intézménytől beszerezze az építkezési engedély kibocsátásához szükséges jóváhagyásokat.    

Kapcsolódók

Kimaradt?