Meglebegtette a közalkalmazotti bérek csökkentését a pénzügyminiszter

Florin Cîţu pénzügyminiszter egy interjúban értésre adta: szükségesnek látja a közalkalmazotti bérek lefaragását a koronavírus okozta válság átvészeléséhez. Hangsúlyozta azonban, hogy ez a magánvéleménye, a döntés a kormányé.

Florin Cîţu a HotNews portálnak adott szerdán online-interjút. Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e a közalkalmazotti bérek csökkentése, ahogyan a 2010-es gazdasági válság idején is történt, a pénzügyminiszter azt mondta: szerinte a teherviselésből mindenkinek ki kellene vennie a részét.

„Személyes véleményként mondom: szolidárisaknak kell lennünk, a válság költségeihez mindenkinek hozzá kell járulnia. Az intézkedésekről nem én egyedül döntök, hanem a kormány. Ám én úgy gondolom, hogy a terheket közösen kell viselnünk. Ismétlem, ez a személyes véleményem” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy a szolidaritás a közalkalmazotti bérek levágását jelenti-e, Florin Cîţu kijelentette: a költségmegtakarításnak több módozata is lehetséges a közszférában. „Nem tudom, hogyan dönt a kormány. Elképzelhető, hogy nem veszik figyelemben a véleményem. De ismétlem, hogy most szolidaritásra van szükségünk” – mondta a tárcavezető.

Mint ismert, 2010-ben a Boc-kormány 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket a gazdasági világválságra hivatkozva.

Kapcsolódók

Kimaradt?