Tavaly 2,3 százalékkal csökkent az ipari termelés

Tavaly 2,3 százalékkal csökkent a román ipari termelés a nyers adatok szerint az előző évhez mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet szerdán.

Kilenc év után először csökken a román ipari termelés éves összevetésben, hiszen legutóbb 2009-ben jegyeztek 5,5 százalékos mérséklődést a nemzetközi gazdasági válság idején, ezt követően kilenc év folyamatos növekedési időszak következett.

Csökkenést regisztráltak valamennyi ágazatban: így a villamos- és hőenergia, a gáz termelése és szolgáltatása 4,2 százalékkal esett vissza, a bányaipar teljesítménye 2,7 százalékkal romlott, míg a feldolgozóiparban a termelés 1,9 százalékkal csökkent.

Decemberben a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év tizenkettedik hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a visszaesés 6,9 százalék volt.

Az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 5,3 százalékkal nőtt tavaly a 2018-as évhez mérten, decemberben 8,5 százalékkal bővült éves összevetésben.

A statisztikai intézet szintén szerdán közölte, hogy az új ipari megrendelések tavaly 4,4 százalékkal nőttek az előző évhez mérten.

Kapcsolódók

Kimaradt?