FRISSÍTVE – Átadták hétfőn a dél-erdélyi autópálya egy hiányzó szakaszát

FRISSÍTVE: ÁtadTák hétfőn a Lugos–Déva autópályaszakasz Marosillye és Holgya közötti 21,1 kilométeres szakaszát – jelentette be Lucian Bode közlekedési miniszter. Késő délutáni közleményében a közúti infrastruktúra-kezelő hatóság (CNAIR) megerősítette, hogy megnyílt a szóban forgó sztrádaszakasz.

Ezt a részt vissza nem térítendő európai uniós hitelből finanszírozták és 580 millió euróba (plusz áfa) került. A 2013-ban aláírt szerződést 2016-ra kellett volna kivitelezni. A szerződést 97 százalékos megvalósítottság mellett, 2019 augusztusában felbontották, mert a közlekedési minisztérium azért kérte az építő spanyol cégcsoporttól, hogy a munkára vállalt garanciát tolják ki négy évről tíz évre, mert minőségi problémákat láttak az úton, de a kivitelező ezt nem fogadta el.

Az új szakaszon egyelőre 80 km/órás sebesség- és 7,5 tonnás tömegkorlátozás van érvényben. Havas, jeges útviszonyok közepette csak 50 km/órás a megengedett sebesség, a maros-hídon pedig cak 60-nal szabad menni. Ezzel 857,5 kilométerre bővül a romániai autópályák összhossza – közölte a miniszter.

A Csanádpalota–Nagylak autóplya-határátkelőhelytől Nagyszebenig tartó dél-erdélyi (A1-es) autópálya két megépült szakasza között 44 kilométeres szakaszon kellett letérni eddig a pályáról a régi országútra. A 21 kilométeres Marosillye–Holgya szakasz átadásával ez a távolság 13 kilométeresre csökken. Az A1-es sztrádából jelenleg mintegy 330 km használható.

(Nyitókép forrása: novafm.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?