Ismét változhat a Start-Up Nation program
A két kiadás tapasztalatai alapján a vállalkozók szeretnék, ha két korlátozás megszűnne a Start-Up Nation programban - olvasható a Ziarul Financiarban.
Az egyik korlátozás szerint azok a kezdő vállalkozások nyertek maximum 200 ezer lejes vissza nem térítendő támogatást, amelyek legalább 4-5 személyt alkalmaztak. Az akkut munkaerőhiány miatt a nyertesek közül sokan nem tudtak eleget tenni ennek a feltételnek, így eladták a pályázatukat.
A másik korlátozás szerint azok a megyék, ahol száz lakosra több mint négy vállalkozás jut, azok nem kaptak teljes pontszámot, így eleve kisebb eséllyel pályáztak. Kolozs, Ilfov megyék voltak az érintettek a fővároson kívül. Paula Pîrvănescu államtitkár elmondta, a minisztérium terve az, hogy az idei kiadásban már nem fog szerepelni ez a kritérium, mert szeretnének minden vállalkozót támogatni. Szombaton Radu Ştefan Oprea üzleti környezetért felelős miniszter bejelentette, elkezdik az egyeztetéseket az idei kiadás feltételeiről.
A Start-Up Nation első kiadásán 19 ezer benyújtott pályázatból 7150-et támogattak. A második kiadás keretében 10 ezer pályázó kap támogatást, összesen 33500 pályázatot nyújtottak be. A 2017-2020-as ciklusban maximum 30 ezer üzleti tervet szeretne finanszírozni az állam. A programra évi 2 milliárd lejt különítettek el.