Dohányipar: 850 millió lej profitot füstöltünk össze tavaly a három hazai piacvezetőnek

Hiába nő folyamatosan a cigaretta ára, a dohányipar virul idehaza, s ezen a jövedéki adó emelése sem fog változtatni. Az adóemelésnél többet hozna ugyanakkor az államkasszába, ha sikerülne visszaszorítani a csempészetet.

Amint az várható volt, kicsapta a biztosítékot a gyártóknál a kormány szándéka, hogy január helyett már szeptembertől megemelje a cigaretta jövedéki adóját. Az kétségtelen, hogy a lépés nem a kiszámíthatóság irányába mutat, ami az egyik fő elvárás lenne az üzleti világ részéről a mindenkori kormányt illetően, de az is biztos, hogy az ágazat hazai szereplőinek nincs okuk az aggodalomra.

A dohányipari cégek a cigarettának a vendéglátóipari létesítményekből való kitiltásakor is csökkenő árbevételt, s ennek következtében kisebb, az adóból származó állami bevételt vizionáltak, az élet azonban rácáfolt a pesszimista forgatókönyvre. A cigistoppot 2016 tavaszán vezették be, azonban a dohányáruk hazai piacát uraló mindhárom vállalat jobb üzleti eredményt ért el, mint egy évvel korábban.

A piacvezető British American Tobacco 2015-ös árbevétele 7,35 milliárd lej volt, ami 2016-ban 8,17 milliárdra nőtt. A növekvő trend azóta is tart, tavaly a vállalat bevételei már 9,53 milliárd lejt tettek ki, igaz, a nyeresége két év alatt 672 millió lejről 155 millióra csökkent.

A második helyen álló Philip Morris szintén fejlődött, 2016-ban árbevétele 2,44 milliárd, 2018-ban pedig 2,84 milliárd volt, míg a profit 130 millióról 211 millióra hízott. A dobogó legalsó fokát elfoglaló Japan Tobacco International forgalma tavaly stagnált, ellenben a nyeresége szépen nőtt, 368 millió lejről 477 millióra.

250 százalékos drágulás 15 év alatt

Másfél évtized leforgása alatt a cigaretta átlagára két és félszeresére nőtt Romániában, azonban a dohányosok elsöprő többségét ez nem tántorította el szenvedélyétől. Jelenleg egy csomag cigaretta átlagosan 18 lejbe kerül, egy jobb minőségű termékért pedig 20 lej körüli összeget kell kifizetni.

Elemzők szerint 2022-re az átlagár 21 lejre nőhet, lévén, hogy a gyártók minden adóemelést áthárítanak a fogyasztókra. A folyamatos áremelkedés ellenére Románia még mindig a legolcsóbb országok közé tartozik az EU-n belül, a cigaretta csak Bulgáriában és a Balti-államokban kerül kevesebbe, mint nálunk.

Minden hatodik cigi csempászáru

A csempészet tekintetében ellenben az élbolyba tartozunk, a teljes forgalom 16 százaléka, vagyis minden hatodik cigaretta a feketepiacról származik. A illegálisan forgalomba hozott dohányáru elsöprő többsége a Moldvai Köztársaságból és Ukrajnából érkezik, így aztán nem is csoda, hogy az észak-keleti megyékben a feketepiac 40 százalékot tesz ki.

A dohányosoknak a teljes lakosságon belüli arányát illetően szintén az élcsoportban vagyunk uniós viszonylatban. Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO adatai szerint Romániában 37 százalék a dohányosok aránya, ennél többen csak Lettországban (49 százalék), Észtországban (41), Szlovákiában (40) és Litvániában (38) füstölnek.

A kontinens leginkább füstmentes zónáját az északi jóléti államok jelentik, azon belül pedig Dánia, ahol a lakosságnak csupán 18 százaléka gyújt rá rendszeresen.  

Kapcsolódók

Kimaradt?