A munkaügyi miniszter közvetít az Electrolux-sztrájkban

Negyedik hete tart már Szatmárnémetiben az Electrolux gyár több mint 400 dolgozójának 2 lejes órabéremelést követelő sztrájkja. A múlt heti, városon átvonuló kékmellényes-megmozdulást követően csütörtökön Marius Budăi munkaügyi miniszter igyekezett közvetíteni a szakszervezet és a gyárvezetés között.

Kora délelőtt érkezett meg Szatmárnémetibe Marius Budăi munkaügyi miniszter, részben, hogy személyesen tájékozódjon arról, mi is történik a gyár háza táján s mitől  feneklettek meg teljesen a szakszervezet és a gyárvezetés közötti tárgyalások, részben pedig azért, hogy megpróbáljon közvetíteni a két fél között, s nem mellesleg megérteni azt is: a munkavédelmi felügyelőség miért nem vette ki jobban a részét a konfliktuskezelésből, hiszen a szaktárca „helyi kirendeltségeként” legfőbb feladata lett volna.

A kormánymegbízotti hivatalban Budăi elsőként Vasila Dârle és Sorin Faur szakszervezeti vezetőkkel találkozott, akik részletesen tájékoztatták a több mint egy hónapja zajló eseményekről, eredménytelen bértárgyalásokról, majd a tárgyalások teljes elmaradásáról, de a tárcavezetőt az is nagyon érdekelte, mi a helyzet az elmaradt érkezési jegyekkel. Mint arról korábban már beszámoltunk, a dolgozók februárra nem kapták meg a 315 lej értékű étkezési utalványokat, annak ellenére, hogy akkor még fennakadás nélkül folyt a gyárban a termelés, s emiatt kollektíven tettek panaszt a munkaügyi felügyelőségnél, de kérdéses, hogy az intézmény mikorra fogja az összes beadványt feldolgozni s lépni az ügyben.

Ebédjegy-szerecsent mosdat a gyárvezetés

Apró csavar a történetben, hogy miközben Budăi a szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt, az Electrolux vezetősége gyorsan kiküldött a sajtónak egy újabb közleményt – szintén PR-cég útján —, amelyben az étkezési jegyek visszatartásával kapcsolatban  próbáltak szerecsenmosdatást végezni. Mint fogalmaznak, a 315 lej értékű jegyek részei annak a kimagaslóan jó kereset-csomagnak, amit dolgozóiknak kínálnak, de mivel a kollektív munkaszerződés mai napig nem lett megújítva és a sztrájkolók munkaszerződései fel vannak függesztve, nem áll módjukban ezt a juttatást biztosítani (ha mégannyira végig is dolgozták a februári hónapot), de amint rendeződik a munkakonfliktus és aláíródik az új kollektív munkaszerződés, mindenki megkapja az étkezési jegyeket visszamenően is.

A konok Blömer újra szóba áll majd a szakszervezettel

A szakszervezeti vezetőkkel zajlott megbeszélést követően Budăi a háztartásigép-gyár béremelés terén igencsak konok igazgatójával, Dietmar Blömerrel tárgyalt — ehhez azonban el kellett mennie a gyárhoz, Blömer ugyanis nem volt hajlandó megjelenni a kormánymegbízotti hivatalban. Megbeszélésük után rövid sajtótájékoztatót tartottak, amelyen a tárcavezető úgy fogalmazott: „nagyot léptünk előre a patthelyzetből”, míg Blömer azt mondta: a miniszter támogatásával folytatni fogják a tárgyalásokat a szakszervezettel . „Le akarjuk zárni ezt a problémát. A helyzet nem kedvező sem a gyár, sem a dolgozók számára. Optimisták vagyunk s bízunk abban, hogy a következő napokban megoldást találunk.” – fejtette ki, bármiféle konkrét pontosítás nélkül.

Közben az épület előtt a sztrájkolók nagyon várták már Budăit, s míg az az igazgatóval tárgyalt, egyre hangosabban skandálva követelték Blömer és a gyárvezetés azonnali lemondását. A vezetőségváltásnak nagyon minimális ugyan az esélye, de a tüntetők valóságos tapsviharral „köszönték meg” a tárcavezetőnek amikor az bejelentette, hogy a három hete megfeneklett tárgyalások a következő napokban folytatódni fognak.

Kapcsolódók

Kimaradt?