Egyelőre módosítások nélkül indították útjára az Első Ház programot
Egyelőre módosítások nélkül indította útjára az Első Ház program idei kiadását kedden a kormány – a kabinet elfogadta azt a kormányhatározatot, amely szerint az Első Ház programra fordítható állami garancialap felső határa kétmilliárd lej idén. 2017-ben ez az összeg még 2,5 milliárd lej volt.
A pénzügyminiszter korábban úgy fogalmazott, hogy változtatni akarnak a kedvezményes hitel odaítélésének feltételein. Eugen Teodorovici szerint a cél erősíteni a kezdeményezés hitel szociális jellegét, így a módosítások elsősorban a megvásárolandó lakás méretére, az igénylők jövedelmére vonatkoznak majd. „Végül is szociális programról van szó. Nem vesz az ember első otthonként egy 500 négyzetméteres házat” - fogalmazott Teodorovici az Antena 3 televízió műsorában. Teodorovici ugyanakkor hangsúlyozta, az Első Otthon program 2009-es elindítása óta 2018. október végéig 264.578 hitel esetében összesen 23,40 milliárd lej értékben vállalt garanciát az állam.
A pénzügyminiszter nem részletezte, pontosan mit és hogyan módosítanak. Csak annyit mondott, hogy az erről szóló kormányhatározat vélhetően február végére készül el.
Januárban az Antena 1 hírtelevízió banki forrásokra hivatkozva úgy tájékoztatott, hogy a programot a minisztérium életévhez és jövedelemszinthez kötné. Eszerint a 35 évet betöltő fiatalok már nem folyamodhatnak az állami garanciájú, kedvező kamatú, 5 százalékos önrészt kérő kölcsönhöz, illetve azok sem, akiknek nettó jövedelmük meghaladja a 3 ezer lejt. Jelenleg bárki élhet a programmal, akinek nevén nincs ingatlan, és aki vállalja, hogy maximum 30 éven belül visszafizeti a kölcsönt. A 3 ezer lejes nettó jövedelem mellett legtöbb 1350 lejes lehet a havi törlesztő-részlet, így maximum 54 ezer eurós kölcsön vehető majd fel az Első Házzal. Jelenleg a maximálisan felvehető kölcsön 66 ezer euró.
Érdeklődésünkre György Attila pénzügyminisztériumi államtitkár elmondta, a kormány menet közben bármikor módosíthat a programon, és attól a pillanattól kezdve, már az új feltételek szerint ítélik oda a hitelt.