Aradon engedményeket adnak az 500 százalékos ingatlanadó mellé

Csütörtökön több mint kétszáz ingatlan felüladóztatását szavazta meg az aradi képviselő-testület, de pénteken már bizonyos engedményeket jelentett be Gheorghe Falcă polgármester.

Már októberben írtunk arról, hogy 100-tól 500 százalékig emelhetik meg – egy országos törvény alapján – azoknak az épületeknek az ingatlanadóját, amelyek elhanyagoltak, romos állapotban vannak, közveszélyesek és rontják a városképet. Ezek az (általában műemlék-)épületek a város úgynevezett örökségvédelmi övezetében – a bel- és óvárosban – találhatók, amit a helyhatóság szeretne idővel felújítani és vonzóvá tenni idegenforgalmi szempontból.

A legutóbbi tanácsülésen a választott képviselők 206 ingatlan esetében szavazták meg a többletadót: 70 esetében 100%-os, 59 esetében 200%-os, 33 esetében 300%-os, 27 esetében 400%-os, 17 esetében pedig 500%-os lesz az adó január elsejétől. A tulajdonosokat előre felszólították, hogy kezdjék meg a felújítást, és figyelmeztették őket, hogy mi vár rájuk, ha elmulasztják ezt.

A város egyik jelképes épülete, a legrégebbi, még ma is álló kelet-közép-európai kőszínház, az aradi Hirschl-ház, vagy régi színház adója például évi 3200 lejről 19 ezer lejre nő – tájékoztatott közleményében a városháza.

Azok a tulajdonosok, akik idén december 31-ig megkezdik a munkát, vagy legalább kiváltják a felújítási engedélyt, mentesülnek a többletadó alól, s ideig-óráig haladékot kapnak; 11 ilyen ingatlan van, mind a központban.

Pénteki sajtótájékoztatóján a polgármester bejelentette, hogy akiknek az anyagi helyzete nem teszi lehetővé a restaurálást, segítséget kaphatnak az önkormányzattól olyan formában, hogy a városkasszából állják az illető tulajdonosra eső részt (például egy bérház esetében). Az is elképzelhető, hogy az összköltségek 30%-át átvállalja az önkormányzat – tette hozzá Falcă. További segítség, hogy a műemléképületek esetében a kultuszminisztériumtól kért engedélyekért nem kell fizetni, mint ahogy az állványok köztéri területfoglalási díjától is eltekint város. A munkálatok befejezése után pedig öt évig ingatlanadót sem kell fizetnie a tulajdonosoknak.

Minden ingatlan esete más, mert egyes, korábban államosított épületeket a bérlők idővel potom áron megvásárolhattak, de eddig nem költöttek a felújításra. Más épületeket pedig lelakva kapott vissza az egykori tulajdonos örököse, és most főhet a feje, hogy mit vett a nyakába… S olyan épületek is vannak, melyek teljes egészében külföldi, főleg olasz kézben vannak, mert vagy befektetők, vagy spekulánsok vásárolták meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?