Aradon is jön a többletadó a romos épületekre

Akár ötszörös is lehet az adó, ha nem tesznek semmit a romos ingatlanok felújítása érdekében.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint szűk három hónapjuk maradt a javítás-karbantartási vagy bontási munkálatok megkezdésére Aradon azoknak az ingatlantulajdonosoknak, akiknek a nevén a városképet rontó romos épület vagy gondozatlan telek szerepel.Ha nem tesznek eleget a kötelezettségüknek, a törvény szerint a jövő évtől nagyobb ingatlanadót vethetnek ki rájuk.

A közleményben a 2015-ös 227. sz. Adótörvény 489. cikkelyének (5)-ös bekezdésére hivatkozik a városháza: e szerint a helyhatóságok 500 százalékos adóval terhelhetik meg a belterületeken található, előrehaladottan rossz állapotban lévő épületek és a legalább két éve megműveletlen/gondozatlan telkek tulajdonosait.Május 15-ig körülbelül 16 ezer felszólítást küldött ki az önkormányzat – a helyszíni fényképek és jegyzőkönyvek alapján –, de ezek nagy része visszatért a feladóhoz, mert a címzetteket nem találták meg. A következő lépés a nyilvános felszólítás volt, az első körben 43 ingatlantulajdonos neve szerepelt. Október és november folyamatán ellenőrzik, hogy a nevezettek eleget tettek-e e kötelezettségüknek, azaz nekiláttak-e vagy sem az ingatlan felújításának, javításának, vagy lebontásának, a telkek rendbe tételének. Ha nem, január elsejétől felüladóztatják az ingatlanjaikat. Segítséget jelent, hogy a tulajdonosoknak elegendő bemutatni az építési/bontási, felújítási engedélyt idén december 31-ig, és mentesülnek a többletadó alól, még ha a konkrét munkának nem is látnak neki idén.

Kapcsolódók

Kimaradt?