Tervezet: épüljenek állami költségvetésből gáz- és villamosenergia-hálózatok

Olyan településeken építhetnek ki villamosenergia- és gázhálózatot, ahol jelenleg nincs bevezetve  a két közszolgáltatás, illetve a meglévő rendszerek javítására és karbantartására is sor kerülhetne, állami támogatással - áll abban a módosító javaslatban, amelyet a szenátus elfogadott. A tervezetet az RMDSZ dolgozta ki. 

„Jelenleg a háztartások alig fele fér hozzá a gáz- és villamosenergia hálózathoz, számos olyan erdélyi kistelepülés van, ahova mindmáig egyáltalán nem vezették be a két közszolgáltatást” – hívta fel a figyelmet a plénumi szavazást követően Cseke Attila. 

A javaslat kidolgozója Bende Sándor, Hargita megyei RMDSZ-es képviselő. A felsőházi szakbizottsági munkálatok során Fejér László-Ödön szenátor tartotta fenn a tervezetet. „A helyi fejlesztésekre szánt állami támogatási rendszer előírásain változtatnánk úgy, hogy azt a közszolgáltatások hálózatának bővítésére is kiterjesszék. Továbbá a gazdasági fejlődés szempontjából is elengedhetetlen az energia- és gázellátás” – mutatott rá Fejér László Ödön.

A tervezet esetében végső döntést a képviselőház hoz, majd ezt követően léphet érvénybe az új jogszabály.

Kapcsolódók

Kimaradt?