Informatikai beruházással küzd a MÁV a munkaerőhiány ellen

A MÁV-csoport 3,6 milliárd forint értékű, 2020 júniusában záruló informatikai beruházást jelentett be kedden Budapesten.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója az Európa-szerte erősödő mobilitási igénnyel indokolta a fejlesztéseket. Kiemelte: a vasútnak lépést kell tartania a közösségi közlekedést választók igényeivel, ám egy ilyen összetett rendszer nem szervezhető meg fejlett informatikai támogatás nélkül. Ismertette, hogy a vasúttársaság Magyarországon évente körülbelül 140 millió utast szállít és 1 millió vonatot indít, ehhez pedig 600 ezer alkalommal karbantartás, valamint 5,6 millió alkalommal tisztítás és takarítás szükséges. A fejlesztés az ehhez szükséges anyagok, eszközök és alkatrészek mozgatása, elosztása, valamint a logisztika átalakítása mellett a humán erőforrás megszervezését is biztosítja. 

Utóbbit a szolgáltatások minden ágát, így a vasúti szolgáltatásokat is érintő munkaerőhiány különösen fontossá teszi - hangsúlyozta a vezérigazgató. A karbantartások és javítások tervezettsége a műszaki problémák elhárítását és hatékonyabb forgalomirányítást tesz lehetővé, ennek eredményét az utasok pontosabb menetrendben, valamint a vasúti kocsik tisztaságában vehetik majd észre - tette hozzá. Csépke András közölte, hogy a MÁV-csoport működését akár 15 évre meghatározó beruházás előkészületei várhatóan jövő februárban zárulnak, a megvalósítás pedig 2019 végére érhet véget a tesztelésekkel. A fejlesztések bevezetése 2020 júniusáig tarthat a tervek szerint.

Vidra András, a MÁV Zrt. infokommunikációs és technológiai rendszerekért felelős főigazgatója hangsúlyozta, hogy a hosszú távon is gazdaságos üzemeltetéshez a pályakorszerűsítések és az új vasúti kocsik mellett nélkülözhetetlen a támogató rendszerek korszerűsítése. Hozzátette, hogy a karbantartást és a személyzet irányítását támogató beruházás a hardvereszközök beszerzésén túl nagyobbrészt a vasúti alkalmazások fejlesztését eredményezi.

Az Infrastruktúra és gördülőállomány karbantartó szoftver és IT-alkalmazás konszolidáció II. ütem (INKA2) projekt támogatási szerződését az Innovációs és Technológiai Minisztériummal írta alá a MÁV-Start Zrt. és a MÁV Zrt. konzorciuma. A szaktárca a beruházás értékének 90 százalékára vállalt támogatási kötelezettséget. A fejlesztés a Széchenyi2020 programhoz kapcsolódva az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (Ikop) támogatási keretéből valósul meg. 

Az informatikai fejlesztés végrehajtására a vasúttársaság a DXC Technology Magyarország Kft.-vel szerződött, a társaság közbeszerzési eljárásban nyerte el az INKA2 rendszer megvalósítását. 

Kapcsolódók

Kimaradt?