Kapcsolódó
Ünnepi hangulat és tömegnyomor – megnyílt a kolozsvári karácsonyi vásár a Főtéren
A tél kezdetét jelzi, hogy hivatalosan is megnyitotta kapuit a kolozsvári főtéri karácsonyi vásár, amelyre több ezer látogató érkezett, hogy együtt nézzék meg, ahogy felkapcsolják az ünnepi fényeket és meghallgassák a koncerteket. Idén azonban nem csak ezt a vásárt lehet bejárni, hiszen rendhagyó módon a Horia Demian Sportcsarnok előtt az úgynevezett Téli vásárnap is megnyílik december 1-jétől, hogy a kolozsváriak két helyszínen is hangolódhassanak az ünnepekre. (FOTÓRIPORT)

A hivatalos megnyitóra pénteken 19 órakor került sor, a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus lépett fel először, majd az ünnepi fényeket is felkapcsolták. A tömeg már a megnyitó előtt a helyszínre érkezett, hiszen aki a színpad közelébe akart kerülni, annak igencsak korán kellett kimennie, ugyanis annyian voltak a vásáron, hogy a helyváltoztatás nagyon lassan ment. Óriási kígyózó sorok álltak minden házikónál és pultnál.

Az est folyamán a Carla's Dreams moldovai zenekar koncertezett, a fiatalok nagy örömére. A rendezvény nagyon nagy népszerűségnek örvendett, fiatalok és idősek, helyiek és külföldi turisták is kíváncsiak voltak az ünnepi pillanatra.

Miután tavaly lejárt a korábbi szervezővel kötött keretszerződés, a kolozsvári polgármesteri hivatal az Untold Fesztivált is szervező cégre bízta mindkét karácsonyi vásár megszervezését. Sajnos a vásár kapuja már ezt az Untold-hangulatot árasztja, egy színes, nyomtatott kartonpapír várja a látogatókat a korábbi években megszokott egyszerűbb, de ízlésesebb, fényekkel díszített vaskapu helyett.

A központban idén is felállították a hagyományossá vált körhintát és óriáskereket, és nem maradnak el a már megszokott kézműves termékek, ételek és italok sem.

Idén két helyszínen szerveznek karácsonyi vásárt a kincses városban, a főtéri mellett a Horia Demian Sportcsarnok előtti téren december 1-jén nyílik a Téli vásárnap. Mint a szervezők korábban közölték, a második helyszín abban különbözik az elsőtől, hogy a körhinta mellett korcsolyapályát is kialakítanak, de manóvonat is várja a kicsiket.

Idén több mint 75 házikót állítottak fel a Főtéren, ahol finomabbnál finomabb termékeket lehet vásárolni és a kézműves ünnepi dekorációkból sincs hiány.

Ugyanakkor megjelentek egészen különleges darabok is, egyik standnál például növényeket és mini terráriumokat is lehetett kapni.

Idén végre sikerül már kezdetben kiírni a magyar nyelvű feliratot is a kapura, a korábbi évekkel ellentétben.

A vásáron az előző évekhez hasonlóan fellelhetők a klasszikus boltok, a gesztenyeárusok, a forralt bort árulók, vannak karácsonyfadíszesek, kézzel készített gömböt, gyertyatartót, adventi koszorút, díszes üvegeket, horgolt játékokat, kézzel készített nyakéket árulók, és persze a kürtőskalács sem maradt ki a kínálatból.


Ugyanakkor idén már állatokat is simogathatunk a karácsonyi vásáron, a tengerparti üdülőkhöz hasonlóan itt is bagollyal fényképezkedhetnek kicsik és nagyok, természetesen fizetés ellenében.

Napközben interaktív foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek a karácsonyfa előtt és a Mikulás házában, így a szülőknek is lehetőségük van kicsit körbenézni a termékek között, míg a gyerek mesét hallgat, vagy a többiekkel játszik. Este pedig mindenki azt várja, hogy felülhessen a körhintára és az óriáskerékre.

A vásár december 31-ig várja az érdeklődőket minden hétköznap 10 és 22 óra között, hétvégente pedig 10 és 23 óra között. Hétvégente zenekarok produkciói is színesítik a kínálatot, szombaton például a Kids Sing Academy és a Speak Floyd cover-zenekar lépnek fel. A kolozsvári vásár egyike azoknak a téli eseményeknek, ahol mindenképpen megéri eltölteni néhány órát, még ha csak nézelődni, zenét hallgatni, vagy hangolódni is megyünk a karácsonyra. Fontos azonban, hogy kerüljük azokat az időszakokat, amikor a legnagyobb a tömeg, hogy zavartalanul élvezhessük a vásári hangulatot.
