Egy város folyamatosan változik, és ez hatványozottan igaz Kolozsvár esetében. A 20. század történései átalakították a kincses város arculatát: terek, utcák tűntek el és bukkantak fel, épületek váltak a bontások áldozatává és újak emelkedtek helyükre. Ennek az átalakulásnak egy töredékét kapta lencsevégre Vámszer Géza néprajzkutató, művészettörténész.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrzendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.

Vámszer Géza Nagyszebenben született 1896-ban. 1926-tól rajztanárként dolgozott Székelyudvarhelyen, ahol az iskolaváros pezsgő kulturális élete mellett Haáz F. Rezső néprajzkutató munkássága is nagy hatással volt rá. Tanári munkája mellett felvállalta a székelység életmódjának, népi kultúrájának, művelődés- és művészettörténeti értékeinek dokumentálását is, amit nem csak rajz segítségével, hanem fényképekkel is végzett.

Miután 1929–1941 között a csíkszeredai római katolikus főgimnázium rajztanára lett, jelentős szerepet vállalt a természetjárás és a turistamozgalom megszervezésében, illetve a csíki székely népviselet, népzene és néptánc tömeges rendezvényeken történő bemutatásában és újraélesztésében is. Életcéljául a népnevelést választotta, és fontos szerepe volt az ezer székely lány és a csíksomlyói búcsú szervezésében, forgatókönyvének alakításában.

A székely falvak művészettörténeti értékeinek, településszerkezetének, lakáskultúrájának, népművészetének, gazdálkodásának és kézművességének felmérése mellett, pusztuló műemlékek dokumentálásában és helyreállításában is közreműködött. 1930-ban Domokos Pál Péterrel és Nagy Imrével közösen nagyszabású néprajzi és művészettörténeti kiállítást rendeztek, amely gyűjtemény tulajdonképpen lerakta a Csíki Székely Múzeum alapjait.

A második bécsi döntést követően Kolozsvárra költözött, és tanári munkája mellett Kalotaszegen végzett szakszerű néprajzi gyűjtéseket. A második világháború utáni évtizedekben tudatosan rendszerezte korábbi székelyföldi terepgyűjtéseinek eredményeit. Ezek az Életforma és anyagi műveltség című, kutatóknak ma is megkerülhetetlen gyűjteményes kötetben jelentek meg, többek között azokkal a kézdivásárhelyi udvarterekről készült saját fényképekkel, amelyekből már közöltünk válogatást az Időutazóban.

Hagyatékában, amelyet Jakab Albert Zsolt dolgozott fel 2007-ben, miután 1997-ben a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság archívumába került, számos Kolozsváron készült kép is található. Ezek művészet- és kortörténeti jelentőségűek, ugyanis főleg a város korabeli épületeit örökítették meg. Az egyházi épületek mellett (Szent Mihály-, Farkas utcai református-, kolozsmonostori apátsági-, kétágú-, piarista-, ferences- és unitárius templom) emlékműveket (Mátyás-szoborcsoport, Karolina-oszlop, Szent György-szobor stb.), a kincses város hangulatos utcácskáit, régi házait, homlokzatok részleteit és az 1960-as években épülő tömbház-negyedeket egyaránt lencsevégre kapta. Jól megszerkesztett képei kiválóan adják vissza Kolozsvár 20. század közepi állapotát és a folyamatban lévő átalakulást.