Az első két napon összesen 58000-en látogattak ki az Electric Castle fesztiválra, közölték a szervezők. Mivel a szombati napra várják a legnagyobb tömeget (nem utolsó sorban a Skrillex 23 órától kezdődő koncertje miatt), a szervezők ez úton is kérnek minden fesztiválozót, hogy a torlódás megelőzése érdekében időben induljon ki Bonchidára, és lehetőleg ne saját autóját használja, hanem a kolozsvári Sportcsarnok parkolójából induló buszokat.
Pénteken este a (különben kitűnően szervezett) fesztiválos tömegközlekedés is akadozni kezdett, a Kolozsvár-Bonchida útvonalat ugyanis egyszerűen ellepték a kiskocsik és az Electric Castle táblával jelzett buszok. A fesztiválozók hosszú sorokban várakoztak, hogy felférjenek a folyamatosan induló járművek valamelyikére.
Kijutni Bonchidára szombaton és vasárnap sem lesz leányálom. A kocsisor péntek este nem haladhatott többel 30 kilométer per órás sebességnél, előzni képtelenség, és öt kilométerenként rendőrautók vannak kivezényelve, ellenőrizendő a hatalmas forgalmat. Így aztán le is késtük az első koncertet, a busz utasainak nagy méltatlankodására.
Így nézett ki Bonchida főutcája péntek délután, még a csúcsforgalom előtt.
A szelfizés már jóval a fesztivál kerítésén kívül megkezdődik....
...mint ahogy az adás-vétel is. A több tízezer éhes, szomjas és bulizni vágyó ember jelenlétéből vélhetően minden helyi lakos profitál valamilyen módon.
A virágkoszorú nagy divat a fesztiválon, a farmer rövidnadrág, gumicsizma és lököttebbnél-lököttebb fejfedők között ez is egyfajta "must-have", ahogy a női divatmagazinok írnák. Zseniális ötlet volt a stand, meg kell adni.
Itt most mindenből pénzt lehet csinálni, mindenki árul valamit.
Jó okunk van feltételezni, hogy olcsóbb volt így, mint a fesztivál hivatalos kempingjében.
A kaja is megfizethetőbb a kerítésen kívül, és a bonchidai utcákon most egymást érik a lacikonyhák.
Kürtőskalács-árusból legalább négyet számoltunk össze.
Na de menjünk beljebb.
Szelfizni kötelező...
A mi kedvenceink a régi park kétméteres bozótjába vágott pihenőlugasok és "elvarázsolt" ösvények, amelyeken nem lehet eleget barangolni.
Ezért a megmentett fáért külön kalapemelés az ösvények kivitelezői előtt!
Ha el akarsz vonulni..
Ez a lugas meg azoknak van, akik borzongani akarnak. Nem könnyű megtalálni, de annál ijesztőbb. Főleg, ha már egészen besötétedett.
Uuuááááááá!!!
A bozóton túl közben elkezdődött a buli...
...amit az eső mintha csak még inkább felfokozott volna.
Enter Shikari koncert
Paul Kalkbrenner
És ez az Electric Castle "életfája". Itt lehet feltölteni a telefonokat. Gyönyörű, nem?
A bonchidai udvarokon most minden négyzetméter aranyat ér. Hát még ha egy feszület is vigyáz az ember ingóságaira!
A gyülekező felhők és a sötétszürke ég jó előre figyelmeztettek, milyen estére készülhetünk.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságot, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
Frissítettük az adatvédelmi tajékoztatónkat. Elolvasom