Európa tetején járt a Maszol munkatársa
Ha megkérdezzük az iskolásokat, hogy melyik Európa legmagasabb hegycsúcsa, valószínűleg igen magas százalékban vágják rá kapásból, hogy a Mont Blanc. Nos, a nagy „Fehér Hegy” a maga 4810 méteres magasságával impozáns ugyan, de messze elmarad az Elbrusz 5642 métere mögött. Fent jártunk a csúcson.
Földrészünk legmagasabb csúcsára, az Elbruszra készülünk. A grúz-orosz határ közelében emelkedő ötezres belépő a magashegyi túrázásba, és mivel része a Seven Summit-nak, így kimondottan népszerűnek számít.
A 2350 méteren kezdődő felvonóállomástól 3800-ig kabinos lifttel lehet feljutni. Mi akklimatizációs szempontból a gyaloglást választottuk.
Gyakorlatilag egy kőbányán visz fel az út a MIR állomásig, melynek semmi köze az orosz űrhajózáshoz, csupán a ratrakok és hómobilok parkolóhelyét hívják így.
Ami meglepő, hogy nem csak a turisták használják a ratrakokat és hómobilokat, de az Elbrusz csúcstámadóinak 80-90%-a is igénybe veszi ezeket. Az „alpinistákat” éjjel-nappal, mondhatni folyamatosan szállítják fel 5000 méter magasra, csekély 100 euróért, ahonnan már csak mintegy 600 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni a csúcsig.
A hegy tetejét egész évben hó borítja. Nyugati csúcsának magassága 5642 méter, először 1874-ben mászta meg egy csoport, de szintén az első mászók között volt a magyar Déchy Mór, a Kaukázus egyik első kutatója, aki 1884. augusztus 23-án tekintett le a tetejéről.
Szakrális jelentősége van a több ezer éves kultúrájú kabarok számára. A görög mítoszokban is szerepel: Zeusz ide láncolta Prométheuszt büntetésből, miután a titán ellopta az istenektől a tüzet az emberek számára.
Annak ellenére, hogy a legmagasabb európai csúcs, enyhe lejtése miatt mégis egyike a legkönnyebben megmászható hegyeknek. Mivel ez népszerűvé teszi a kevésbé képzett hegymászók körében, néha kifejezetten zsúfoltnak mondható a felfelé vezető út.
A túra hosszú és fárasztó, de egyetlen igazi veszélye a meteorológiai viszonyokban rejlik: szeles, szeszélyes és rendkívül hideg itt az időjárás. Bár nap közben meleg van, az idő sokszor változik, néha egészen veszedelmesen viharosra, éjszakánként pedig -17 fokig is süllyed a hőmérők higanyszála.
Az ikercsúcsok panorámája igencsak megdolgozza az emberi fantáziát. Hivatalos nevén Kétfejűként fordítják a nevét, ám a legelterjedtebb nézőpont szerint mégis csak két női mellre hasonlít a leginkább.
Mindennapos délutáni élmény, amikor előtűnik a felhők közül a Kaukázus főgerince. A Dongozorum roppant északi fala, a Nakratau és az Ushba néma ősi tanúkként néznek ránk.
Csúcsmenetben, éppen napkelte után néhány perccel. Előző este engedélyt kértünk a Hegytől az induláshoz, korán feküdtünk, és csak a csúcsra gondoltunk.
Araszolva, csigalassú tempóban haladunk. Minden lépéssel közelebb kerülünk a csúcshoz, és fényévekkel közelebb kerülünk önmagunkhoz.
Nagyjából 8-10 órás menettel kell számolni a csúcsmenetet. Máig sem értem, hogyan történhetett meg, hogy az orosz Vitalij Skel rekordidő, 4 óra 39 perc és 17 másodperc alatt fel- és lemászott az Elbrusz hegyről.
Székely zászló is lobogott már Európa tetején.
Egyetlen tekintettel lehet megpillantani Európát és Ázsiát a Kaukázus legmagasabb pontjáró. Az alig néhány négyzetméteres csúcson jó idő esetén gyakorlatilag tömegnyomor van.
A keleti csúcsra először a karacsáj Cselar Hacsirov jutott fel 1829. július 22-én. Lényegesen kevesebben igyekeznek a keleti szépség tetejére, mivel csekély húsz méterrel alacsonyabb a nyugatinál. Ottlétünk napján nagyjából 300/3-as volt az arány.
Millió éves mozdulatlanság. Ez a kép örökre beékelte magát az emlékezetünkbe. Remélhetőleg idővel elég nyilvánosságot kap majd az Elbrusz neve ahhoz, hogy a hegymászók és a földrajztudósok mellett a nagyközönség is elismerje Európa legmagasabbjaként.