Kapcsolódó

Sárkányok és óriások hódították meg Kolozsvár főterét – zajlik a WonderPuck utcaszínházi fesztivál

Óriások, sárkányok és élő bábuk között sétáltunk péntek délután Kolozsvár főterén, ahol – mint már korábban beszámoltunk róla – szeptember 13. és 15. között a WonderPuck utcaszínházi fesztivál eseményei zajlanak. Meglepetten tapasztaltuk, hogy a fesztivál színes díszei életre kelnek, az előadók pedig gólyalábakon, állatbőrben vagy éppen bábunak, játéknak öltözve járnak-kelnek a kíváncsiskodók között. Már az esemény nyitónapja több száz kisgyermeket csalogatott a városközpont különböző helyszíneire, de az apróságokból álló célközönség mellett megannyi felnőtt is helyet talált a fesztiválon. Mi sem bizonyítja ezt hitelesebben, mint a Mátyás-szobor árnyékában fagyizó szülők képe, vagy a sárkányszelídítő édesanyák csillogó szeme.
A Főtéren áthaladó sokaságban imitt-amott előbukkan egy „óriás tündér”, ő csalogatja a közönséget. Megjelenése után nemes egyszerűséggel úgy tesz, mintha csöppet sem lógna ki az átjárónál várakozó emberek soraiból. Talán a felnőtteknek fel sem tűnik a látvány, a gyerekek azonban észreveszik, hogy varázsvilágba csöppentek, és könnyűszerrel csatlakoznak a mesei lényhez.

Ha valaki megszólítja a gólyalábon sétáló tündért, akkor ő lenyűgöző táncba kezd, azzal hívogatja a kíváncsiskodókat a nagyszínpad elé. Akciója pedig hatásos: megfigyeltük, hogy több járókelő is úgy döntött, hagyja a nagyvárosi futást, és bekukkant az előadásokra.

Betévedve aztán mindent kipróbálnak, ami szemnek-szájnak kellemes, legyen szó vattacukorról vagy az óriások székéről.

Mivel elsősorban a városban megforduló gyermekseregnek szól a WonderPuck, a szervezői figyelmet az apróságok ki is használják: ki-ki a legvagányabb járgányával robog be az utcaszínház területére, nagyokat nevet, ugrál, fagylaltozik és vattacukrozik.

A fagylaltozásokat pedig nagy komolysággal teszi, közben pedig kritikusan szemléli a felnőttek produkcióit.

Az elődások alatt egyébként sokat lehet nevetni, főleg felnőttként, amikor törpének öltözött férfiak bohóckodnak. De a gyermekek is jókat szórakoznak a hirtelen előbukkanó eszközök láttán és a harsány hangok hallatán.

A nagyfokú érdeklődést a „teltház” is bizonyítja, ugyanis a nézőteret már a megnyitó utáni első produkción teljesen betöltötték a kíváncsiskodók.

A székekben pedig saját bábukat szorongató apróságok figyelik a számukra kialakított mesevilágot, miközben ellesik, hogyan kell megformálni a bábszínház fontosabb mozzanatait.

Ha netán ráunnának az előadók bohóckodására, tetkót „varrathatnak” maguknak a Szent Mihály-templom mellett.

Vagy ők maguk is érdekes lénynek, másmilyennek öltöznek, hiszen ez a hétvége arról szól, hogy azzá válhatnak, akivé éppen csak akarnak.

Így aztán nem meglepő, hogy komoly grófkisasszonyok bőrébe bújnak a kislányok.

Ahogyan az sem, hogy az „otthonra szükséges kiegészítők” vásárlásába kezdenek a csemeték.

Mindemellett érintkezhetnek is a felbukkanó mesei lényekkel: pacsizhatnak a puha plüssökkel.

Vagy sárkányt szelídíthetnek a szökőkút mellett.

A szülők pedig, tudva, hogy biztonságos környezetben hagyták gyermekeiket, előkapják legkedvesebb olvasmányaikat, és a gyermekzsivajban kipihenik a hosszú nap fáradalmait.

És mialatt a zenére bicikliző fura óriásúr körbeteker a Főtéren, ügyelve, hogy mindenki jól érezze magát…

… az odatévedő járókelők csak ámulnak és bámulnak a hirtelen kialakult varázsvilág láttán. Közben pedig örömmel nyugtázzák, hogy Kolozsvár telis-tele van boldog kisgyermekekkel.

Kimaradt?