Vasárnap este zárult a Régizene Fesztivál a csíkszeredai Mikó Várban. A szervezők és a zenészek egyöntetűen úgy vélték: elsőrendű erénye a rendezvénynek a „jó csapat”.
A Mikó-vár udvarán hagyományosan berendezett szabadtéri „koncertteremben” a nagy számban jelenlévő sajtósok és a meghívottak köszöntötték egymást, és a jubileumi kiadást. A nyitányban a nyolcadszorra megszervezett Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanáraik közös minikoncertje adta meg az alaphangot.
Szellemes darabválasztással olyan reneszánsz művet készítettek elő, amelynek az utolsó akkordjait - a fúvósok, lantok, marimba, dobok, triangulum harmóniáját követően - ritmikus tapsolással díszítették. Ekként saját, dalszerű tapsuk kíséretében vonultak le a színpadról – egybefonódva a közönség szeretetteli tapsával.
A hivatalos megnyitóbeszédek sorában elsőként dr. Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője szólt a jelenlévőkhöz, olyan idézet-kavalkádot választva a zene mibenlétének érzékeltetésére, amelyek az idő-élet-dallam múlandóságát- és örökkévalóságát tömörítik. Mint elmondta: évente egy bizonyos európai irányvonalat választanak a rendezvény fő vonalául, s míg tavaly a francia, idén az olasz zene dallamvilága a téma.
A középkori reneszánsz és barokk könnyed, temperamentumos dallamait kínálja a harmincötödik fesztivál.
Vége felé közeledve csíki régizenés életritmus szombatra a rendezvény egyik évek óta legnépszerűbb eseményét is elhozta: a gyerekek lovagi álmainak valóra váltását a Mikó-várban. A szervezők hagyományosan gyermekfoglalkozásokra hívták a szülőket és gyerekeiket, délután pedig összesen öt koncert várta a szél miatt viharkabátba is burkolódzó közönséget. A helyszín egész nap a Mikó-vár udvara és bástyaterme volt: hihetetlen próbákkal, például az általában szokásos „Ne nyúlj hozzá!” helyett a „Próbáld csak fel ezt a lovagi sisakot!” biztatásokkal. A gyermekeknek rendezett Régi Korok Fesztiválja, a Reneszánsz Gyermeknap miatt egy várudvarnyi gyerekkel lehetett volna madarat fogatni.
11 órától a Mikó-vár udvarán berendezett reneszánsz udvarban kézműves foglalkozásokon, címerfestésen, páncél- és fegyvermustrán vehettek részt a gyerekek, melyeket a Pörgettyű Játszóház, a Talentum Játszóház és az Arany Griff Rend szervezett. A bő kínálat mellett észre sem vevődött a kolozsvári S’artR Művészeti Közösség és a Kolozsvári Bábjátszótér előadásának másfél órás csúszása: a Mátyás király lopni megy című bábjátékot nagy derűvel követték kicsik, nagyok.
A koncertdélután elsőként a bukaresti Lyceum Consort bensőségesebb hangulatú előadását kínálta. Műsoruk címe, Io son un pellegrin, utalt a szerkezetére is: körültekintés a 14-15. század olasz vidékein. Ezt követte a nagykárolyi Carmina Renascentia. Műsorukon, melynek címe O villanella bella, 16. századi, érett reneszánszkori, népies hangulatú, általában szerelmes szövegű, főként olasz reneszánsz darabok, villanellák, madrigálok, canzonák hangzottak el.
Gyors eső utáni párás napfürdőben kezdődött a XXXV. Régizene fesztivál megnyitó ünnepsége csütörtök este Csíkszeredában. Az eseményt évente jelentős médiafigyelem kíséri, méltán hiszen idén az európai rendezvények „katalógusába” is felkerült a műfajban egyedülálló rendezvénysorozat. (Fotók: Gellért Edit és Pál Zoltán)
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságot, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
Frissítettük az adatvédelmi tajékoztatónkat. Elolvasom