Kortárs művészek szórakoztatták péntek éjszaka a kolozsváriakat
Zs. E.
Országos szinten a kortárs művészeké, galériáké és kulturális központoké volt a péntek éjszaka. Csak Kolozsváron 15 kortárs művészeti galéria várta a látogatókat hosszabbított nyitvatartási idővel a Galériák Éjszakáján. A Köz-Pontban és az Ecsetgyárban tömörülő kiállítóterek mellett több kisebb alternatív tér is bekapcsolódott a vizuális ingerekben gazdag éjszakázásba. Rátaláltunk például arra a szinte jelzetlen Horea úti udvarra, ahol a város legnagyobb falfestménye és egy hangulatos pincegaléria található.
Este hét órakor még csak szállingóztak az emberek a Köz-Pont kiállítótereibe, mint kiderült azért, mert a látogatók jó része a Reborn Bicycles műhelybe tömörült klasszikus zenét hallgatni.
Az egykori Tehnofrig gyár alsóbb szintjein kisebb galériák és a művészek műhelyei nyíltak meg, ahol festői volt a rendetlenség.
A legkisebb galéria a Nano, ahol Juhos Sándor és Szabó András kettős kiállítását nézhettük meg. A képnek itt elkerülhetetlenül része volt egy-egy látogató, sokszor egészen szervesen, mint itt ez a kék dzsekis lány.
Ő is mintha a képhez választott volna hátizsákot.
A galériák többnyire biztosítottak leírást a kiállításokhoz, a műhelyekben viszont a látogató egyedül maradt a műalkotásokkal. Ami akár előnyként is felfogható: van, amit nem kell agyonmagyarázni, egyszerűen csak jó nézni.
A Köz-Ponttól nem messze, a Horea úton beléptünk a H33 udvarára, ahol ilyen falfestményt találtunk. Itt található Kolozsvár legnagyobb méretű falfestménye is, de csak nappali fényben látható.
A H33 egy bérház pincéjében működik, a hétvégén a Trashxploitation festival zajlik itt, filmvetítésekkel és kiállításokkal. Korábban egy szeszesital-gyártó raktára volt ez a pince, a lelakott falak mintha kiegészítették volna az In_Out dokumentarista fotófesztivál keretében kiállított képeket.
Ugyanitt találtunk rá erre a kiállításra: a zöld ládákat kinyitva a látogatók nem fegyvereket, hanem személyes tárgyakat, emlékeket találnak, „kizárólag művészi felhasználásra”. Florin Marin így küld erőforrásként valami emberit a háború sújtotta Szíriának.
A kolozsvári kiállítóterek többsége szombat-vasárnap sem zár be, az Ecsetgyár Három váltás címmel megszervezett évadnyitó minifesztiválján például vezetett sétán is részt lehet venni szombaton. Kilenc helyszínen – többek között a Botanikus Kert melegházaiban – látogathatóak ugyanakkor az In_Out dokumentarista fotófesztivál kiállításai.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságot, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
Frissítettük az adatvédelmi tajékoztatónkat. Elolvasom