„Miért engednénk megöregedni magunkat?” – tette fel a kérdést beszélgetésünk folyamán a 75 éves Eötvös Mária, balett-táncos, táncos, énekes, aki gyermekkorától kezdve reflektorfényben él. „Ha fáj a térd, bekenegetjük, de a vágyainkat akkor sem hagyjuk: új helyeket fedezünk fel, másokat is megfertőzünk pozitív világlátásunkkal” – tette hozzá. Párjával, Koszorus Kálmán elismert prímással színpadra és mások szórakoztatására termettek, ezért aztán máig meg nem állnak: hiába nyugdíjasok már évtizedek óta, aktívak még a szakmájukban, muzsikálnak és énekelnek, ha szükség van rájuk. Lételemük az utazás, felfedezik külföldet és a hazai tájakat egyaránt, életfilozófiájukhoz híven „nemcsak néznek, hanem látnak is”. Gyöngéden szeretik egymást, hálásak azért, hogy egymás mellett öregedhettek meg. Az idősek világnapján őket kérdeztük a lendületes idősödésről.

Október elseje az idősek és a zene világnapja: e kettő apropóján – véletlenül ugyan – de szépkorú zenészházaspárral sikerült beszélgetnünk. Eötvös Mária dinamikusan, nagy hahotázások közepette válaszolt kérdéseinkre. Mint mondta, „van neki egy rugója, egy ötletgazdája”, aki évek óta nem engedi lankadni. Nem más, mint a párja, akivel voltaképpen kölcsönösen lelkesítik egymást. A férfi soha ki nem fogy az ötletekből, tervekből, túraútvonalakból, feleségének jókedve pedig végeláthatatlan – talán ez segítette őket évtizedeken át a pozitív életszemléletben, ami akkor sem tört meg, amikor családi tragédiák, munkahelyi gondok jelentkeztek.

Pedig a gondokból – mint mindenki másnak – nekik is bőven kijutott. Mégsem engedték megtörni az élet iránti lelkesedésüket: halálesetek és sikertelenségek ellenére is azt vallják, hogy az élet megy tovább, és annak megfelelően meg kell lelni benne a hajtóerőt, ami továbbvisz. Mert így vagy úgy, de sodorja magával az embert.

Egy balerina, egy prímás és többezer kilométer

Eötvös Mária 1946-ban született Bereckben, Kolozsváron nevelkedett. Kislánykorától kezdve balerina szeretett volna lenni, álmai megvalósítása érdekében balettiskolába iratkozott. Tizenhatéves korában hívta intézményébe a Maros Művészegyüttes (korábbi nevén Székely Népi Együttes), ahonnan harmadik gyermeke születésekor vonult nyugdíjba. Felidézte, a Maros Művészegyüttesben szólótáncosként tevékenykedett, de idővel énekesként is támaszkodtak rá.

Népdalesteken, városnapokon, falunapokon, nótaesteken és egyéb rendezvényeken is részt vett magánénekesként, alkalomadtán társa zenekarának kíséretében. Számos turnéhelyszínt tudhat magának, járt többek között Kínában, Koreában, Mongóliában, megismerte a Niagarát, Kanadát, Ottawát, Pekinget, Leningrádot, Moszkvát, nyugdíjazása után pedig háromszor turnézott Amerikában.

Párja, Koszorus Kálmán 1941-ben született Gyergyóújfaluban, negyedik osztályos korától a marosvásárhelyi zeneiskolában tanult. Klasszikus zenei neveltetésben részesült, az iskola elvégzése után zenetanári egyetemre iratkozott, és csakhamar a Székely Népi Együttes zenekaránál horgonyzott le, ahol több évtizedig muzsikált prímásként. Innen vonult nyugdíjba, de ezt követően is aktív zenész maradt, és több zenekarral járt népdalestekre, előadásokra, s mi több, máig muzsikál lakodalmakon. Párjával együtt bebarangolták Kínát, Koreát, Mongóliát és Európa több országát is.

Utazói kedvük máig nem lankadt: az autós és vonatos utazást egyaránt kedvelik, a közelebbi és távolabbi vidékeket szabadidejükben mind bejárták már, mert azt vallják, „menni, menni, menni és látni kell”. Eötvös Maria elmondása szerint csupán három gyermeke születésekor lassított, de akkor sem állt meg valójában. A színpad mellett életelemük az utazás, amit – mióta családot alapítottak – nem szervezett, kollegiális keretek között, hanem családtagokkal, szomszédokkal és barátokkal ütemeznek be. Olyannyira komolyan veszik, hogy aktív életmódjukkal „gyermekeiket is megfertőzték, sőt, barátaikat is egyre csak fertőzik” – kisebb közösségeket alakítanak, jókedvű túrázásokat hoznak létre.

Ha senki sem ér rá, kettecskén is szívesen bejárnak tájakat, előfordul, hogy „hagynak csapot-papot, és felkerekednek”, mert számukra az utazás nem pénzkidobás, nem is nagyzolás, hanem lendületességük serkentője. Tapasztalataik szerint egyébként sem kerül sokba, mert kirándulni úgy is lehet, ha otthonról pakol ételt az ember, és visszafogottabb szálláshelyeket keres. Lényege ugyanis a tapasztalatszerzés és a „látás” – erre párja mutatott rá, aki a kiegyensúlyozottságot és a világra való rácsodálkozás képességét tanította meg neki.

„Ha valaki elért egy bizonyos kort, miért nem mehet tovább, ha az egészsége engedi?”

Eötvös Mária úgy véli, az öregedés nem hozza magával feltétlenül a visszafogottságot, a lelassulást és a szomorúságot. Ellenkezőleg, megöregedni energiával teli is lehetséges, mert „egy bizonyos kor elérése után nem szükségszerű visszavonulni. Miért ne mehetne tovább az ember, ha az egészsége engedi?”. Hozzátette, az energia attól is függ, hogy az öregedés kit milyen állapotában ér, de mindenképpen kár lemondásokra alapozni a természetes állapotot. Hiszen megöregedni ugyanolyan, mint megszületni: „mindkét élethelyzetben menni kell előre. És mi van, ha fáj a térd? Kenegetjük, és megyünk tovább, mert sok minden van, amiért érdemes”.

Hozzátette, gyakran úgy érzi, egyidős az unokáival, ezért aztán természetes is számára, hogy aktív nagyszülőként tekintenek rá és párjára a család fiataljai. 27 éves unokájukat el nem hagyták maguk mellől, ő a lendületességbe született bele, és abban is nevelkedett, tíz évvel fiatalabb unokájuknak pedig „most kezd kinyílni a szeme”, így őt mostanság hívják mindenhová magukkal. Ennek köszönhetően laza beszélgetések hangzanak el köztük, mint a „nagyon vagányok vagytok, Mari, nagyon szeretlek titeket” vallomások.

Mint kiderült, párjával sosem ragaszkodtak szigorú nevelési elvekhez: számukra csak az volt a fontos, hogy gyermekeik nyíltan, őszintén viszonyuljanak hozzájuk: „fontos volt, hogy a gyermekkori traumáimat ne örökítsem át, megfogadtam, hogy mit nem fogok megtenni anyaként, és ahhoz tartottam is magam. Gyakran hangoztattam gyermekeimnek, hogy a feladatunk az, hogy támogassuk őket, még ha nem is értünk egyet velük, és ehhez szükséges az őszinteség. A társam ebben a nevelési módszerben társam volt” – ismertette Eötvös Mária meggyőződésüket, aminek köszönhetően mindhárom gyermekük örömmel teli, lelkes, művészhajlamú emberré vált. Sőt, elismert művésszé, hiszen Domokos Zsuzsanna, Koszorus Kálmán és Koszorus Krisztina (Koszika) neve ismert a az erdélyi közösség számára.

Jómaga sosem akart másoknak megfelelni, talán ez segítette abban, hogy az idő múlásához elfogadással viszonyult. Nem aggódott a megjelenő ráncok miatt, nem törte le a nyugdíjkorhatár eljötte sem. Ellenkezőleg: ha tükörbe néz, máig szépnek, csinosnak, nőnek érzi magát. Elfogadja, hogy egy korszak lezárul, és a soron következőben megkeresi a számára legkézenfekvőbb tevékenységet. Beszélgetésünket megható mondattal zárta: „imádom a gyermekeimet, és az apjukat is”. Talán ennek a tiszteletben fogant szeretetnek köszönheti, hogy az idősödés számára nem lehangoló, hanem a bölcsesség forrása: „lelassulunk, bölcsebbek leszünk, többet hallgatunk, közben hosszasan tanácskozunk a szőlőlugasban”.