Nevezi László-emlékprogram: 2027 töltött káposzta készült a rászorulóknak

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókszervezete alapítótagjának, Nevezi László halálának egyéves évfordulója alkalmából töltöttkáposzta-osztó akciót szervezett a helyi önkéntes közösség.

A képre kattintva galéria nyílik | A szerző felvételeiNevezi László, vagy ahogy mindenki ismerte, Frédi, egy évvel ezelőtt távozott az élők sorából, halálával hatalmas űrt hagyva maga után. Az utóbbi években szociális munkásként találta meg hivatását, számos jótékonysági akció szervezésében és lebonyolításában vállalt fontos szerepet hosszú éveken keresztül.

Hegedüs Gergő, a fiókszervezet vezetője a töltöttkáposzta-akció kapcsán elmondta: hagyományt szeretnének teremteni a rendhagyó megemlékezésből, így az eddigi három ételosztást (karácsonykor, húsvétkor, Szent Erzsébet napján) négyre növelik, a negyedik akciót pedig Frédi bácsi emlékére szervezik.

„Frédi bácsi egyik kedvenc programja a töltöttkáposzta-készítés és -osztás volt, egyértelmű számunkra, hogy így szeretnénk emlékezni rá. Sok mindent tanultunk és tapasztaltunk tőle, ezért mindig hálásak leszünk” - mondta Hegedüs.

Most összesen 2027 darab töltöttkáposzta készült el, ezúttal a Hans Linder Alapítvány közreműködésével, a két szervezet kedvezményezettjei – egyedülálló idősek, fogyatékkal élők és rászoruló családok – kaptak a frissen főtt ebédből.

Kapcsolódók

Kimaradt?