Miért tapsolnak landolás után a repülőgépek utasai? (SZAVAZZ!)
A Wizz Air által készíttetett felmérés szerint a többség megszokásból, de sokan vannak azok is, akik a szerencsés landolást ünneplik.
Miért tapsolnak az utasok a repülőgép földet érését követően? Erre a kérdésre keresték a választ a Wizz Air megrendelésére végzett, Mélylevegő című felmérésben, melynek során 4500 utast és 150 légikisérőt kérdeztek meg.
A felmérés jelentős kulturális különbségekre világított rá, írja az economedia.ro. A szokás leginkább a magyarok, bolgárok és románok körében dívik, a 45-48 százalékuk tapsol. A britek, svájciak és szerbek között csupán 30 százalék azok aránya, akik így nyilvánulnak meg landoláskor.
Minél ritkábban utazik valaki, annál nagyobb késztetést érez a tapsolásra. Az évente legfeljebb egy alkalommal repülőknek a 70 százaléka tapsol, míg azoknak, akik évi több alkalommal ülnek gépre, 59 százaléka tesz így. A tapsolók aránya az évente több mint 10 alkalommal repülők között a legkisebb, mindössze 40 százalék.
Szavazó
Te tapsolsz a repülőn landolás után?
Szavazás eredményeA tapsolók 55 százaléka a megszokást nevezte meg motivációként. Kelet- és Közép-Európában nagyobb azoknak az aránya, akik azért teszik ezt, hogy hangot adjanak a szerencsés földet érés miatti örömüknek, mint Nyugaton. A nyugat-európai utasok inkább hajlamosak a pilóták és a személyzet munkájának az elismeréseként tapsolni. A leglelkesebb tapsolók a 18 és 24 év közöttiek, de a korosztályok között nincsenek nagy eltérések.
A légikísérők azt állítják, gyakoribb a tapsolás olyankor, amikor az út során turbulencia tette próbára az utasok idegeit. Kétharmaduk azt tapasztalja, hogy a szokás visszaszorulóban van.
„A földet érés utáni tapsolás sokak számára egyfajta közösségi megkönnyebbülés, amely hálát fejez ki, s azt az érzést, hogy visszaszerezték a kontrollt, miután olyan helyzetben voltak, hogy azt valaki más gyakorolta. A pszichénk szereti a kis szertartásokat, főleg azokat, amelyek biztonságérzetet keltenek és közösséget teremtenek, s néha egy sor tapsolás egy ilyen mikroünnep” – értékelték az eredményeket a felmérésben résztvevő pszichológusok.
(Nyitókép: Pexels)
CSAK SAJÁT