Már öt tojást költ a magyarfenesi gólyapár, Leske és Miska

Március végén érkezett vissza Afrikából Magyarfenes híres gólyapárja, Leske és Miska. A gólyapár azóta már öt tojást rakott le a bekamerázott gólyafészekben.

Az április 13-ára virradó éjszakán Leske letojta az első idei tojását, majd kétnaponta kerültek az újabb tojások a fészekbe, így 21-én reggel már öt tojás díszelgett ott, számoltak be a magyarfenesi gólyafészket megfigyelő Kolozsvár madarai (Clujbird) oldal kezdeményezői.

Fotó forrása: képernyőmentés a Clujbird.ro élő közvetítéséből

Mint írták, idén megkésett a tavasz Magyarfenesen is, és a gólyák is a természet lemaradásához igazodtak, hiszen az utóbbi öt évben mindig hamarabb, legkésőbb április 11-ig tojás került a fészekbe. „Most már biztossá vált, hogy Leske és Miska öt kisgólya kiköltésére, felnevelésére tesz kísérletet a 2022-es évben. Az április 21-én reggel észlelt ötödik tojás után már nem történt változás, Leske és Miska pedig felváltva ülnek a tojásokon. Közben folytonosan kémlelik az eget, és ha idegen gólyát látnak közeledni, azonnal hazasiet az a gólya is, amelyik a fészken kívül tartózkodik” – tették hozzá a Clujbird.ro kezdeményezői.

A portál arról is beszámolt, hogy a gólyák ilyenkor hangos kelepeléssel tudatják, hogy a fészek foglalt, amit az idegenek többnyire tudomásul is vesznek, és egy-két „tiszteletkör” megtétele után továbbrepülnek. Amúgy az öt tojás átlagosnak mondható a magyarfenesi fészekben, ennyi volt 2021-ben és 2017-ben is. A 2018-ban jegyzett hat és a 2019-ben jegyzett hét tojás is öt fiókát jelentett, mivel ami az öt tojáson felül került a készekbe, azokat a gólyapár kidobta onnan. Amióta 2017-ben kamerákat szereltek a fészekhez, csak 2020-ban került kevesebb, mindössze négy tojás a fészekbe.

A Clujbird.ro szerint az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy csak szerencsés esetben sikerül öt kisgólyát kikölteni és felnevelni, ez az utóbbi öt évben csak 2018-ban sikerült. Az első gólyafiókákat pedig május közepére várják, az előző években ugyanis május 17–18-a körül keltek ki az első utódok.

A gólyafészek történéseit ITT lehet élőben követni.

A kamerával megfigyelt fészek amúgy Magyarfenes egyik mellékutcájában található, a faluban az előző években is voltak gólyafészkek, a mostani helyet 1998-ben foglalták el. A kamera 2017. március 23-án került a fészek mellé, azóta közvetít élőben a fészekről. A kezdeményezők a villanyoszlopra épített fészek alá helyeztek egy magasító fészekállványt is, ami segít megelőzni a kirepülő fiókák ütközését az elektromos vezetékekkel. A gólyafészek oldalában amúgy házi verebek és seregélyek is költenek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?