Veszélyben vannak a vándormadarak a biológusok szerint

Egyre nagyobb veszélyben vannak a vándormadarak a Debreceni Egyetem kutatói szerint, akik egy nemzetközi projektben mintegy 50 kutatás részletes adatait összegezve jutottak erre a megállapításra.

A kutatásban a ragadozók gyakoriságát, a paraziták terjedését, a táplálékot jelentő rovarok szaporodását, a sarkköri hőmérsékletváltozást és az extrém időjárási jelenségek számát vizsgálták.

Egyre kockázatosabb több ezer kilométert repülni a sarkvidéken szaporodó madaraknak. A vándorlás csökkenő haszna súlyos következményekkel járhat az ökoszisztéma egészére - idézi a közlemény a Trends in Ecology & Evolution lapban publikált cikket.

Fotó: Unsplash | Šárka Krňávková

A Debreceni Egyetem szakemberei évek óta vizsgálják a klímaváltozás hatásait a madarak szaporodási stratégiájára Székely Tamás nemzetközi hírű etológus vezetésével. Az Élvonal kiválósági pályázat részeként végzett kutatások nyomán 2018-ban a Science magazin közölte a Debreceni Egyetem kutatóinak cikkét, amelyben a klímaváltozásnak a partimadarak fészkelési szokásaira gyakorolt hatását vizsgálták. Új kutatásuknál a korábbi vizsgálatok eredményeiből indultak ki a debreceni kutatók.

Minden évben több millió vándormadár repül a sarkvidékre és az északi mérsékelt égövi területekre, hogy kihasználja a táplálékot jelentő rovarokban leggazdagabb időszakot, a ragadozók alacsonyabb számát és a kevesebb kórokozót. Ugyanakkor az elmúlt években megváltozott a trend. "Azt már az előző kutatásokban is kimutatták, hogy nőtt a sarkkörön fészkelő partimadarak fészekpredációja, de most már újabb veszélyekkel is számolniuk kell a vándormadaraknak", idézi a kommüniké Székely Tamás professzort.

A kutatásban kiderült, hogy ezek a tényezők egyenként is nagy hatást gyakorolnak a vándormadarak szaporodásának sikerességére, együttesen vizsgálva pedig egyértelmű, hogy ezen tényezők miatt a sarkvidék egyre kevésbé vonzó célpontja a vándorló madaraknak és emlősöknek, mint például a rénszarvasoknak. A megváltozott trófikus kölcsönhatások csökkentették a vándormadarak reprodukciós sikerét és túlélési esélyeit, így csökkenhet a madárvonulások mértéke és gyakorisága, ami súlyos következményekkel járhat a tápláléklánc szerkezetére és a teljes sarkvidéki ökoszisztéma egészére vonatkozóan - idézi a közlemény Vojtech Kubelkát, a Természettudományi és Technológiai Kar Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének tudományos munkatársát, a cikk első szerzőjét.

A kutatók szerint hosszútávon is számolni kell a vándorlás előnyeinek csökkenésével, a természetvédelemnek pedig innovatív védelmi intézkedésekkel reagálni, hogy mérsékelni tudják a nem kívánt hatást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?